Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A székesfehérvári nyilasok tevékenysége

II. Forrásközlések nevezhető, mert mindössze a mindennapi élethez szükséges javaim voltak meg, becsületes munkával szereztem. Való az, hogy Lázár János3'7 járt jánal [! valószinüleg: nálam] Berki János kocs- máros érdekében, azonban mivel az internálását nem én, hanem a rendőrség rendelte el, „semmi esetre sem a nyilasok”. Azt ajánlottam neki, hogy jobb, ha ebbe az ügybe nem avatkozik bele, én magam nem segíthetek, mert személyi garanciát Berkiért, akit nem ismerek, nem vállalok. Aljas rágalom az, hogy én dr. Szilágyi™ ügyvéddel összejátszva az elhurcolta- kat zsaroltam és kizsákmányoltam volna. Amennyiben a székesfehérvári kőművesek'74 ellen eljárás indult, ez nem az én befolyásomra történt, oka az lehetett, hogy mind, csaknem valamennyien a Szo­ciáldemokrata Párt tagjai voltak, őket a rendőrségen kartotékokban nyilván­tartották. Farkas kőművesmester internálási javaslatát Zircen az utolsó csoporttal ter­jesztették elő, aláírni már nem volt időm, mert Győrbe rendeltek, az ügyével nem is foglalkoztam, és hogy mi történt vele, nem tudom.377 378 * 380 Amint hogy azt sem tudom, mi történt a többi internáltakkal, akiknek az internálási határozatát aláírtam. Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy a belügyminiszteri rendelet értelmében internálandó mintegy 40-50 személy közül kb. 8-10 főt, akiket személy szerint jól ismertem, köztük 4-5 kőművest, mentesítettem a internálás alól. A jegyzőkönyv felolvasás után aláíratott. K.m.f.t. Dr. László Ervin (aláírás) Pintér József (aláírás) népügyész Kopácsy Sarolta (aláírás) j egyzőkönywezető bántalmazásában. (ÁBTL 3.1.9.-V-128404/a, 23., 83-84.) Saját vallomása szerint a 9. lövész zászlóalj hadnagya volt. (ld. később, ÁBTL 3.1,9.-V-128404/a, 167.) 377 Lázár János (1898 k.-?) őrnagy, építőmester. 378 Szilágyi Károly, dr. székesfehérvári ügyvéd. 374 Abt Károly (1889-1945), Farkas Ignác (1890-1945) és mások. 380 Farkas Ignácot a Pintér József mellé beosztott Vörös Kálmán csendőr törzsőrmester lőtte agyon Zircen. ÁBTL 3.1.9.-V-128404/a, 8-9., 97-98. 92

Next

/
Oldalképek
Tartalom