Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - Visszaemlékezés, interjúk

II. Forrásközlések itt Veszprémben leszármazottjuk, vagy nincs, mert a legidősebb gyerek, a Burka Gyula, az itt volt kocsmáros a veszprémi vasútállomásnál. A fölső vasútállo­másnál volt egy vendéglő a Palotai utcában. Az állomás épülete ugye itt volt, és akkor itt fönt az utcafronton volt egy vendéglő. VH: Úgy van. Nem a Balaton Presszó? A Dohányellátó után volt. Azaz. Az г. Burka Gyuláé volt a vendéglő, saját tulajdona. Mert a Gyula muzsi­kusnak jött, mert az öreg Burka bácsi is ugye zenész volt, aztán a Gyula eljött ide nősülés miatt, Veszprémbe. A Jancsi ott maradt, otthon maradt és alakí­tott... hogyishívjákot, cigánybandát. Ezt a családot nem érte az egész ügylet, mert ezek, mikor jött a front, akkor elmentek. Egy nagyon értelmes család volt. Az öreg Burka bácsi, hát! Én még azt is ismertem. Mennyi lehetett akkor már az? Én gyerekkoromban, olyan jó hetvenes, de nagyon szépen tudott lako­dalomban muzsikálni, meg a búcsúban. Aztán... Nekem az egész esetet a Bur­ján néni mesélte el. HJ: Ok is cigány...? Hogyne. Burján cigányasszony volt, ott dolgozott nálunk, hordta a maltert, meg a Bikádi Kati, akinek a szüleit kivégezték, meg három testvérét, három bátyját. Miért? Mert mikor karácsony előtt a front elérte Ősit, akkor lementek a palotai cigányok Ősibe, és kérem szépen az orosz katonákkal mentek a módos parasz­tokhoz, ahonnan lehetett valamit elvinni, és elvitték a hízott disznókat, a barom­fiakat, elvitték a gabonát, mindent, tehát szajréztak. Ezt az az asszony mesélte el, akinek az apját meg az anyját... Tehát a Burján néninek az apját meg az any­ját, azt agyonlőtték. A Burján néni úgy maradt meg, hogy öt házzal odébb - ara­nyos kis leány volt, meg az, hát én asszonynak ismertem meg, nagyon értelmes, jóra való asszony volt. Őt elvitték a Retye Molnárék, és azoknál maradt meg. A Katit, a Bikádi Katit, azt meg egy másik család a két kis testvérével. A három nagyobbik testvére, az ott pihen a víz alatt, meg az apjuk, meg az anyjuk. A Lajcsit, annak az egész családját kiirtották. Azt nem tudom... Egyetlenegy meg­maradt. Tehát este sötétbe lőtték agyon őket már, már szürkült volt, ahogy elmesélte a Burján néni. Szürkület volt, amikor kivitték a Grábler-tóhoz. Ez egy olyan 30 vagy 50 méter átmérőjű, olyan 20-25 méter mély szakadék volt. Alábányászták, mert ott volt Palotán az első bányászat azon a részen, és ugye kiszedték a szenet, és a víz vagy mit tudom én mi leszakította, és mint egy tölcsér, olyan volt az aljában, volt körülbelül egy olyan 15-20 méter átmérőjű tó, és a tó partján egy csodálatos szép vadkörtefa. Mikor mentünk iskolából haza, áprilisban, elmentünk, azt ott fürödtünk. Olyan hideg volt a víz, mintha jégen ültünk volna. Az egyik osztálytársunk bele is halt, mert csontvelőgyul­ladást kapott, és fehérvári kórházban nem tudták megmenteni. Április végétől egészen júniusig elfaragták neki a jobb lábát, de nem tudták megmenteni, meg­halt a Jenő. Második osztályosok voltunk akkor polgáriban. És kérem szépen, 304

Next

/
Oldalképek
Tartalom