Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - Visszaemlékezés, interjúk

II. Forrásközlések kicsi óriáskereket, ott volt egy olyan a gyerekeknek, azt én mentem föl Pestre az egyik barátommal, a technikussal, ami... Én rajzoltam le, aztán utána adtam a rajzokat, aminek alapján aztán megcsinálták. Kis óriáskerék, hinta, azt ilyen pörgő hogyhívják, és elég jól működött, azt hiszem olyan két évig. Nagyon sokan jártak ki oda nyaranta, meg jó időben vitték a gyerekeket. Jó kis szóra­kozóhely volt. Csak aztán volt a Várpalotának, az akkori jó szokás szerint soha se lokálpatrióta vezetője volt, hanem mindig valahonnan a fenéből hoztak ide valakit a város első emberének, hát így került aztán a városi tanács élére egy nem tudom honnan ideszalasztott, egyébként Szovjetunióban végzett vegyész­mérnöknő. (Az interjút Harmat József készítette) Az interjú 2014. március 29-én, Várpalotán készült Vanyó József otthonában. A teljes felvétel Harmat József tulajdonában. 90. Interjú Sz. F.-el a várpalotai cigányokról, a front átvonulásáról, a cigányok kivégzésének helyszínéről, 7? Д a várpalotai népbírósági tárgyalásról Veszprém, 2014. április 7. VII: Korábban beszéltünk róla, hogy szeretnénk egy forrásgyűjteményt össze­állítani, a Grábler-tónál történtekről, a cigányok kivégzéséről. Sokat segítene, ha elmondaná, amit erről tud. Ez két újságcikk. Én erre emlékeztem, az Armás Jánosra. Ezt olvastam. Ezt, ezt a másikat, „Elullám mosta történelem”, ez a Fröhlich Andrásé,723 724 ez későbbi. És ez..., ez pontosabban írja. Ez nem foglalkozik a palotai cigányokkal. Ez már foglalkozik a palotai cigányokkal. Ez csak a fehérvári, a Tibor csak a fehérvári cigányokat mesélte el. Mert végeredményben ők akkor még a falu végén laktak Inotán, és Fehérvárról jöttek be... Ahol megy ki Inotáról az út a 8-asra a faluból, ott visszafelé a harmadik ház, van egy utca befelé, és annak a sarkán van a szülői ház. Az ő szülői háza. És ott álltak meg az autóval, akik hozták a 723 Az inteijúalany kérésére nevét és monogramját is megváltoztattuk. 724 FRÖHLICH (2008) 302

Next

/
Oldalképek
Tartalom