Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

I. Bevezető tanulmányok - A székesfehérvári nyilas mozgalom

I. Bevezető tanulmányok A székesfehérvári nyilas mozgalom Fejér megyében a nemzetiszocialista mozgalom meglehetősen széles társadalmi bázissal rendelkezett már a 30-as évek elején is.132 Részben a vidéken, sze­génységben tengődő agrárproletariátus (napszámosok, gazdasági cselédek), részben a városokban dolgozó munkások rétegében, akik változtatni akartak sorsukon. Több szélsőjobboldali vezető és országgyűlési képviselő (Festetics Sándor,13' Haám Artúr,134 Hubay Kálmán1'3 és a fasiszta érzelmű Pálffy Daun József)136 is a megyében lakott.137 138 139 140 Vidéken sok községben már 1932-ben meg­alakultak az első nemzetiszocialista pártszervezetek. A Festetics Sándor-féle horogkeresztes párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt 1933-tól működött Székesfehérváron Pompár Géza vezetésével.1'3 Mivel tagsá­gának nagy része a társadalmi renddel elégedetlen vagyontalan ipari- és föld­munkások köréből tevődött ki, és kétes elemek is csatlakoztak hozzájuk, a hatóság igyekezett akadályozni pártjának működését, és eltávolítani azt a közé­letből.134 Festetics ennek ellenére hamarosan százas létszámú szervezeteket alakított ki a megyében. Sárbogárdon 700 fős, Székesfehérváron mintegy 2000 fős tagsága volt pártjának rövid időn belül. De hasonlóképpen növekedett a többi vezető személyiség, Pálffy Daun, Haám és Hubay pártja is.14" A különféle nemzetiszocialista mozgalmakhoz a legszegényebb rétegek mellett a városi kispolgárság és deklasszált elemek közül is igen sokan csatlakoztak. A helyi kormányzat - bár addig sem támogatta - későn ébredt rá a nemzetiszo­cialista mozgalom gyors növekedésének veszélyeire. Mivel számára fontosabb­nak tűnt a 30-as évek közepétől egyre erősödő baloldali mozgalmak háttérbe 132 A nyilas mozgalom és pártok korai időszakának Fejér megyei történetéről részletesen ld. FARKAS (1980) 209-219. 133 Festetics Sándor, gr. (1882-1956) nagybirtokos, politikus. A nemzeti szocialista mozgalom egyik alapítója. A népbíróság 5 éves börtönbüntetésre ítélte. 134 Haám Artúr (1881—?) földbirtokos, országgyűlési képviselő. A Nyilaskeresztes Párt egyik alapítója. 135 Hubay Kálmán (1902-1946) politikus. A Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom egyik alapítója. A népbíróság halálra ítélte, kivégezték. 136 Pálffy Daun József, gróf (1892-1963) földbirtokos, országgyűlési képviselő. A Festetics-féle nyilas párt tagja. 137 FARKAS (1972) 15. 138 Pompár Géza az Első Magyar Biztosító Társaság székesfehérvári főügynökségének volt vezetője. Ekkor már nyugdíjas. (Id. Records of Hungarian Banks and Insurance Companies MNL OL-Z 1936-1950. p. 8. - http://collections.ushmm.org/fmdingaids/RG-39.038M_Hu.pdf) 139 FARKAS (1980) 209. 140 PAKSY (2007) 102-103. 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom