Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)
II. Forrásközlések - Visszaemlékezés, interjúk
Visszaemlékezések, interjúk 80. Oláh Katalin székesfehérvári cigányasszony visszaemlékezése családjuk megmeneküléséről (részlet) Győr, 1971. Hát, kérem, az úgy volt, hogy egyszer egy hideg idő volt, hát nem tudom úgy biztosan, hogy milyen hónapban szedtek minket össze. Biztosan nem tudom. És csak azt látom egyszeriesen, hogy jön két szakasz nyilas. Szóval két csoport. De sokan. És ahogy láttuk ezt mink, hát nem tudtuk, hogy ezek most hová mennek. Kijöttek a cigány telepre. Azt mondták egyszeriesen, hogy sorakozó. „Ahol a legnagyobb ház van, oda sorakozzanak.” Hát az apósomé - mondom, vajda volt - az volt a legnagyobb lakás. Hát persze oda szegődtünk, akik befértünk; akik meg nem, kint. Hát a nyilasok már nekünk ezekkel a, hogy is mondjam, munkaszolgáltatott cigányokkal, akik vidékről, nagyon-nagyon messzi vidékről származtak: azokkal csináltatták már nekünk a temetőben a gödröt. Ásatták. Mink akkor még bent voltunk a lakásban, összeszorulva, ahányan csak benn voltunk. De mink láttuk, hogy ezek a cigányok - de hát nem ilyen magyar cigányok voltak, mint mi, hanem várjon csak: messziről, Romániábul, meg tudja az Isten, honnan voltak. Tehát ugye még nem gondoltuk. És egyszeriesen hallották, hogy lövöldöznek az oroszok. Azt mondja az egyik nyilas, a legnagyobb, aki parancsolt rajtuk, azt mondja: „Sorakozó. Egy maradjon velük, a többi meg meneküljön.” Mert hallották, hogy gyünnek az orosz tankok. Evvel maradt ránk egy, azt mondja. Ment két fiatal lány; azt mondja az egyik csöndér, nyilas, aki velünk maradt: „De kár lesz Istentül is, hogyha meghaltok!” A két lánynak. Én mindjárt erre meglöktem az uramat, hogy „nem hallod, mit beszélnek? Úgy látszik, tik nem is vagytok figyelmesek semmire.” Azt gyün, szalad a temetőbül át a másik nyilas. Azt mondja a csendőrnek: „Úgy volt, hogy hat órátul reggel kilencig tik lesztek szolgálatban, kilendül éjfélig mink leszünk, és a gödrök, ahogy így készülődtek, éjfélkor agyon lehetett volna lőni, de hát te is menekülj.” Evvel egyet belütt a nyilas, de hát nem ért el senkit a golyó, elment, így ugye mink megint széjjel mentünk a lakásokba, ki honnan gyütt. És akkor rá két napra... Nem, azon az este, amikor ez történt, akkor hazament mindegyik. Mink akkor kimentünk, ketten vagy hárman a telepre. Volt olyan hajnalban, olyan három-négy óra körül, mikor kikiáltottuk, hogy aki merre tud, meneküljön, mert itt már nagy baj lesz. Hát bizony nem jött senki se, én meg az uram fogtam a kislányt, bepakoltam; meg a bátyám, elindultunk. Itt mindjárt, a palotai vámnál. .. - volt itt egy vám -, ott mindjárt a nyilasok a sok magyar közül kiszúrták, hogy cigányok vagyunk. Pedig magyarul voltunk fölöltözve, gyönyörűen - de 265
