Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A Nemzeti Számonkérő Különítmény és péti működése

A SZÉKESFEHÉRVÁRI CIGÁNYOK ÖSSZEGYŰJTÉSE Ezután a tanú a többi tanúk távollétében a következőket vallja: 1. Neve: Lendvai Mária 2. Kora: 1927. február 16.-án 3. Szülőhelye: Székesfehérvár 4. Lakóhelye: Székesfehérvár, Cigánytelep 5. Családi állapota: özvegy 6. Vallása: ./. 7. Foglalkozása: napszámos 8. A terhelthez, valamint az ügyben egyébként érdekelthez való viszonya: ./. 9. Nem szenvedett-e kárt az eljárás tárgyául szolgáló bűncselekmény következtében: ./. Az igazmondásra való hivatalos felszólítás után Lendvai Mária tanú a követke­zőket adja elő: 1945. február 8. vagy 9. táján előttünk ismeretlen csendőrök megjelentek, a cigánytelepet körbefogták, majd egy nagyobb házban, a vajda házában összete­reltek bennünket, s azután déltájban kijött Pintér József volt főispán, mi kértük, hogy engedjen bennünket szabadon, ehelyett a csendőröknek utasítást adott arra, hogy az ajtón senkinek kilépnie nem szabad. Az ablakon keresztül hallot­tuk, amint kérdezte a csendőröktől, a sóstói katonatemetőben készen vannak-e már a sírgödrök, amelyekbe a cigányokat akarta kivégzésük után temettetni. Pintér főispán olyan utasítást adott a csendőröknek, hogy vigyék el őket Várpa­lotára, és ott végezzék ki. Pintér főispán távozása után a csendőrök is magunkra hagytak egy ideig, ezt az időt én kihasználva karomon a gyermekkel eltávoz­tam, de mire visszaértem a cigánytelepre, a többi cigányokat a csendőrök elvitték Várpalotára. Én Szabadbattyánba mentem, onnan Várpalotára, ahol a magyar muzsikus cigányok figyelmeztettek bennünket, hogy távozzunk, mert a társainkat kivégezték, mi azután Győr felé menekültünk. Egyebet előadni nem kívánok. Vallomásomat minden kényszerítő eszköz alkal­mazása nélkül tettem meg. A jkv. felolvasás után hh. aláiratott. Látta: Kmft. Várnai (aláírás) Lővinger János myom. főhadnagy (aláírás) jkv. - r.nyom.fhdgy Lendvai Mária (aláírás) Allambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ABTL): Pintér József és társainak pere (3.1.9,- V-128404/a) 87-88. oldal. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom