Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A várpalotai nyilasok tevékenysége

A VÁRPALOTAI NYILASOK TEVÉKENYSÉGE 12. Vörös István várpalotai kereskedő kihallgatási jegyzőkönyve a várpalotai Nemzeti Szocialista Párt megalakításáról Várpalota, 1945. június 1. Rendőrbiztosság Várpalota, 2/1945. JEGYZŐKÖNYV Felvétetett a Várpalotai rendőrségen 1945. június hó 1.-én alulírottak jelenlé­tében. Előállításon jelen van Vörös István kereskedő, ki 1883. február 22.-én Zalaeger­szegen született, anyja: Bogdán Rozália, isk. végzettsége 6 elemi, lakik Várpa­lota, Magyari u. 26 szám. Várpalotán az első nemzeti szocialista pártot ő alakította meg Szurok József, Németh Károly testvérekkel. Még 1936-ban. A vezetőségben ő kapta meg a község vezetői szerepét. Párthelyiség részére a saját lakását bocsájtotta. A párt megalakulása után az ő javaslatára választották meg Benkő Béla tanítót kerületi vezetőnek. A vezetőségben még helyet foglalt Szabad János és Makhajdik Pál testvérek. Vörös nagy buzgalommal szervezte a Festetics féle nemzeti szocia­lista pártot. Először is beszervezte az egész családját. Valamennyit zöld ingbe bujtatta s a lakásán állandóan nyilas összejöveteleket tartott. Az összejövetele­ken nyilas sajtókból felolvasásokat és propaganda előadásokat tartott. A fiának sütő üzlete volt s a hozzájuk hordott kenyerekre nyilas röpcédulákat ragasz­tottak. Az üzletben viszont megkérdeztek minden vásárlót, hogy bent van-e a pártban. Ha azt mondta a vásárló, hogy nem, akkor azt úgy is szolgálták ki, illetve leginkább elutasították. A Vörös család kezdte meg Várpalotán legelő­ször a zsidókat gyalázó ocsmány feliratok festését a falakra. A Jud süss című szennyfilm játszásakor gúnyos zsidófelekezetet gyalázó kijelentést tett. Aljas nyilas magatartásában nem ismert határt. Úton útfélen mindenkit a párt beiratkozására ösztönzött. Festetics nyilasvezért dicsérte nyakra-főre. Aki szem­beszállt vele, azt megfenyegette és terrorizálta. A legutóbbi képviselőválasztá­soknál olyan kijelentést tett a németek és a nyilasok mellett, ami kimeríti a hazaárulás vádját. Ugyanis azt a kijelentést tette, hogy Magyarország egy Hungarista állam fog lenni. Festetics vezér vezetésével. Festetics vezér gyűlé­sein Vörös volt az elnök. Ilyenkor nagy frázisokkal szónokolt, dicsérte Német­országot legfőképpen Hitlert, követelte, hogy Magyarországnak is ott van a he­lye Németország oldalán és csak Hitler csinálhat Magyarországon is rendet. A 101

Next

/
Oldalképek
Tartalom