Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)

Siptár Dániel: A monasztikus szerzetesség megújulása a Veszprémi Egyházmegyében

A MONASZTIKUS SZERZETESSÉG MEGÚJULÁSA A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN

Nem elhanyagolható emellett a rendtartomány és Zala vármegye anyagi és természetbeni segítsége sem.118 A monostorok ezzel szemben meglehetősen lassan tudták birtokaikat jövedelmezővé tenni,119 építkezéseik későbbre tolódását részben ez okozta.

Az időbeli eltolódás másik oka azonban az egyes épületek felépítésének sorrendje, az egyes szerzetesrendek erre vonatkozó preferenciái voltak. Míg ugyanis az apátságok minden esetben előbb építettek maguknak végleges lakhelyet, mint végleges templomot,120 addig a ferencesek csak templomuk befejezése után, 1724-ben kezdték meg egy tartós lakóépület emelését, amelyet az adományok beérkezésének esetlegessége miatt csak 1736-ra fejeztek be.121 Megkönnyítette a ferencesek építkezéseit és a templom berendezését, hogy a munkálatokat végző mesterek jelentős része renden belüli volt: a munkavégzés időszakára sok iparos laikus testvért, sőt a sümegi ferences lakatosműhely egészét is Búcsúszentlászlóra helyezte a tartományfőnök.122

A ferencesek elsődleges tevékenysége a lelkipásztorkodás volt, amelyet azonban jóval nagyobb területen és összetettebb módon gyakoroltak a monostorok lakóinál, így azoknál lényegesen több emberhez jutottak is el. Amellett ugyanis, hogy a kegytemplomot gondozták, szervezték a búcsújárást és gyóntatták a zarándokokat, 1720. március 20-án Volkra Ottó János veszprémi püspök123 plébániai jogokat is adott nekik.124 Innentől tehát a ferencesek Búcsúszentlászló leányegyházait plébánosokként pasztorálták, majd a 18. század közepétől a kolostoruk körül kialakuló falut is.125 Ezen felül azonban mintegy 20-30 kilomé118 Takács-Pfeiffer (2001) I. 100-104., 472-474. (14-15. sz. forrás), II. 723. Más alkalmakkal is sor került nagyobb összegű, egyszeri adománytételre. Az egyik legjelentősebb támogató a Szé- chényi-család volt. Uo. II. 773.

119 Zirc és Tihany másik atyaapátságnak való átadását részben épp a várt jövedelmek elmaradása eredményezte: lásd fent a 68-69. jegyzetet. A század közepére azonban az egyes monostorok meglehetősen jelentős éves jövedelmet termeltek, így Bakonybélen 1739 és 1749 között összesen 20 711 forint folyt be a kasszába: Sörös (1904) 59. (a korábbi anyagi viszonyokra uo. 43-44., 48.). Zirc 1730 és 1739 között 4232 forintról 8820 forintra növelte az éves bevételeit, majd megtorpant: birtokaiból 1763-ban is évi kb. 9000 forintja származott: Grüger (1977) 55.; Hervay (1984) 222.; Horváth (1930) 248-249. Tihanyban Lécs Ágoston (1740-1760) idején növekedtek a jövedelmek jelentős mértékben: Sörös (1911) 52., 821-824. (Oklevéltár 74. sz.) A korábbi anyagi viszonyokra uo. 42-43.

120 Lásd fent a 86-88. jegyzetet.

121 Takács-Pfeiffer (2001) 1.101-103.; Balázsovits (1869) 145.

122 Takács-Pfeiffer (2001) II. 585., 592-596.

123 Körmendy (1995)

124 Balázsovits (1869) 146.; Takács-Pfeiffer (2001) I. 97., 263. Volkra engedélye, valamint ennek Padányi Biró Márton általi megerősítése 1736. június 20-án: uo. I. 474-476. (16-17. sz. forrás). A búcsújárásokra és a gyóntatásra uo. I. 98., 269-270.

125 A filiák 1720-ban Hetés, Sándorháza, Szentandrás, Pölöske, Misefa, Rádó és Szentmihály voltak. Búcsúszentlászló település kései kialakulása: Takács-Pfeiffer (2001) II. 622.

181