Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Siptár Dániel: A monasztikus szerzetesség megújulása a Veszprémi Egyházmegyében
A MONASZTIKUS SZERZETESSÉG MEGÚJULÁSA A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYÉBEN élt.89 Az utánpótlást mindegyik közösség az atyaapátsága felől kapta, így nem meglepő, hogy Zircen sok sziléziai ciszterci működött, magyarok csak 1740-től voltak köztük. A másik két monostorba Pannonhalma küldte a szerzeteseket, eleinte csak néhányat, a konventi rangra emelést követően a század közepétől viszont egyre többet.90 A monasztikus szerzetesség sajátos tevékenységi formája a kórusima, azaz a közösen végzett istenszolgálat, zsolozsma.91 Ennek végzése nyilvánvalóan csak a közösség megfelelő szervezettségi szintjén lehetséges, de megkezdésének ideje ezáltal alkalmas a monasztikus szerzetesi élet tényleges helyreállása időpontjának meghatározására, hiszen egészen a zsolozsma bevezetéséig szinte csak gazdasági ügyintézésről beszélhetünk. Bakonybélen a kórusima végzése még akkor elindult, amikor a szerzetesek beköltöztek az első kőből épült rezidenciára, vagyis 1726. május 5-én. Zircen a heinrichaui apát 1735-ben rendelte el a közös zsolozsma megkezdését, az atyák 1740-ben már biztosan a szokásos ciszterci napirend szerint éltek.92 Itt tehát a monasztikus élet helyreálltát már a véglegesnek szánt monostorba való beköltözés utáni évekre tehetjük. Tihanyban pedig ennél is később került erre sor. A meglehetősen rossz hírben álló tihanyi apátot, Lécs Ágostont93 ugyanis 1747 végén Sajghó Benedek főapátnak kellett felszólítania a kórusima megkezdésére, azonban ő is csak az ellene zajló uralkodói eljárás94 folyományként kényszerült ezt megtenni, sőt az időközben megszűnt gyakorlat bevezetését 1752-ben újra el kellett rendelnie.95 A kórusima mellett a monasztikus közösségek másik fő tevékenységi köre a saját birtokukban lévő települések lelkipásztori ellátása volt, amire Tihany esetében már az uralkodó felélesztő oklevele is felszólítást tartalmazott.96 A tihanyi apátok ennek eleinte licenciátusok, később leginkább ferencesek segítsé89 Zircre Horváth (1930) 151., 159.; Alpár (1942) 24.; Lékai (1982) 12-13.; Hervay (1984) 218.; Grüger (1977) 39., 41.; Grüger (1982a) 66. Tihanyra Sörös (1911) 651., 654- 656., Bakonybélre Sörös (1904) 51. Tihanyban tizenegy felszentelt és egy laikus rendtag mellett két növendék is lakott 1752-ben. 90 A szerzetesekre, nemzetiségükre, létszámukra Zirc esetében Horváth (1930) 164-166. Tihanyban Sörös (1911) 652-658. Bakonybélen Sörös (1904) 205-207. 91 Puskely (2006) 774-779. 92 Sörös (1904) 46., 268., illetve Horváth (1930) 157-160.; Alpár (1942) 22. 93 Életére, működésére és botrányaira lásd Sörös (1911) 43-54., 116., 128., 140-142., 649-650.; Németh (1907) 429., 733. 94 Németh (1907) 28-38., 86-89., 814-826. (Oklevéltár 32. sz.) Utóbbi helyen a Sajghó ügyét vizsgáló bizottság 1746. évi statútumai olvashatók, melynek 14. pontja (823.) írja elő a kórusimát a leányapátságokban. 95 Sörös (1911) 52., 666-667., 824-826. (Oklevéltár 75. sz.) 96 Lásd fent a 41. és 45. jegyzetet. Pannonhalma ugyanezt a kötelezettséget kapta Tihany átvételekor: Sörös (1911) 125., 723-725. (Oklevéltár 10. sz.), 748-749. (Oklevéltár 19. sz.) 177
