Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)

V. László Zsófia: ,,A’ meg-holtnak életéből az élők tanúságot végyenek”. Halotti beszédek elterjedése Magyarországon és Erdélyben

,,A’ MEG-HOLTNAK ÉLETÉBŐL AZ ÉLŐK TANÚSÁGOT VÉGYENEK”

beszédek felé fordult, amely a felvilágosodásig a magyar irodalomnak is szinte az egyetlen terepe maradt.45 Ez az állítás azonban Erdélyre vonatkozóan csak Mária Terézia 1754-es cenzúrarendeletét követő időszakra nézve lehet helytálló, hiszen a korábbi rendelkezések nem vonatkoztak a területre. Gönczy Lajos szerint a halotti beszédek kinyomtatását ösztönözte továbbá, hogy az abszolutizmus és az ellenreformáció keretei között a nemzeti érzés is csak burkoltan, a családi eseményeken tudott megnyilvánulni.46

A 18. század végére ugyan ez a szerep elhalványult, de akkor már nagy hagyománya volt Erdélyben a halotti beszédek nyomtatásának. Nem is magával a műfajjal szemben voltak az egyháznak ellenérzései, hanem azokkal a törekvésekkel, amelyek megpróbálták a kor igényeihez mérten laicizálni és valamiféle ismeretterjesztő, közérdekű témákat feszegető szónoklattá tenni.47 48 Ez a prédikációírásban is megjelenő racionális stílus jó szándékból eredt, mert „[kjibékíteni akarja az életet és a vallást. Az elhitetlenedett tömegeket az ész alapján kívánja megnyerni Isten és a templom számára.”41 Eredménye azonban az evangéliumtól való eltávolodás lett. A stílus jellemzője a széles tudományos tájékozottság „fitogtatása”, a beszédek hivatkozásokkal való túlzsúfolása, amelynek a tulajdonképpeni tárgyhoz, az elmúlás spirituális megközelítéséhez vajmi kevés köze van. Benkő József például, aki lelkészi munkája mellett történet- írással, nyelvészettel és botanikával is foglalkozott, prédikációja során sem tudta meghazudtolni érdeklődést. A Magyar Hírmondó 1781-ben így tudósított munkájáról:

„Nagy-Szebenben, Téli Bokréta név alatt egy Botanica Prédikátzió nyomtattatott ki, melyet Benkő József uram mondott volt el halotti beszéd helyett. Ebben és az arra való jegyzésekben, a tudós iró sok új magyar szavakkal élt, melyek a székelyeknél mind szokásban vannak.”49

Az érintett prédikátorok jelentős része Kolozsvárhoz kötődött lelkészként vagy a kolozsvári református kollégium tagjaként. A búcsúversek szerzői között pedig diákjait is megtaláljuk. Sok beszédnek a kiadója maga a kollégium volt. A kollégium tehát egy olyan műhelyként működött, mely a halotti beszédek publikálásához pozitívan viszonyult, tagjait támogatta azok megjelentetésében, ami valószínűleg szintén hozzájárult a parentációk népszerűségének fenntartásában.

* * *

45 Pokoly (1905) V. 170-171.

46 Gönczy (1947) 773-774.

47 Nagy Zsófia (2001) 25-26.

48 Némethy (1957) 182.

49 Mikó (1867) 72. (idézi a Magyar Hírmondó 1781.évi 38. számát.)

155