Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
V. László Zsófia: ,,A’ meg-holtnak életéből az élők tanúságot végyenek”. Halotti beszédek elterjedése Magyarországon és Erdélyben
V. László Zsófia „A’ MEG-HOLTNAK ÉLETÉBŐL AZ ÉLŐK TANÚSÁGOT VÉGYENEK” Halotti beszédek elterjedése Magyarországon és Erdélyben A nyomtatásban megjelent halotti beszédek a 18. századi magyar nyelvű könyvállományjellegzetes és nagyszámú csoportját alkotják, ám sokoldalú kiaknázásuk még éppen csak elkezdődött.1 Bár a halotti beszédek megrendelői és szereplői leginkább a mindenkori elit tagjai közé tartoztak, a temetés résztvevőiként a társadalom minden csoportja érintkezett parentációkkal. Az itt kifejtett gondolatok tehát ismeretterjesztő, kultúrateremtő és -megerősítő erővel bírtak, rajtuk keresztül közelebb kerülhetünk egy kor eszméihez és eszményeihez, példaképeihez és problémáihoz. Tanulmányomban ennek a forráscsoportnak a jellegzetességeire hívom fel a figyelmet, elsősorban a megjelenésük idejére, helyére, a megrendelők csoportjára fókuszálva. A halotti beszéd elnevezés alatt két, retorikai szempontból eltérő műfajt értek: a prédikációt és az orációt. A prédikáció célja az igehirdetés: a halálról és a feltámadásról való tanítás volt. Az oráció ezzel szemben a család reprezentációját szolgáló világi szónoklat volt, amely az elhunytat helyezte a középpontjába, bemutatva származását és élete főbb eseményeit. A temetési szertartáson az egyéni érdemek méltatása eredetileg az oráció keretein belül valósult meg, ez azonban gyakran a prédikáció szerkezeti elvei szerint épült fel. Sokszor pedig össze is mosódott a két műfaj, amelyet legtöbbször egyházi szerzők fogalmaztak meg. A prédikációkat és orációkat ezért a továbbiakban nem különítem el, egységesen halotti beszédnek nevezem őket. 1 A halotti beszédekkel foglalkozó kutatásokkal kapcsolatos összefoglalást lásd: Kecskeméti (1998) 9-35.; V. László (2011) 10-14.
