Vörös és fehér. A vörös és a fehér uralom hátországa 1919 vidéken - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 30. (Veszprém, 2013)

Cseh Géza: Szemet szemért

Cseh Géza megemlítette. Valójában mindkét különítmény tagjai feltűntek Szolnokon. Különösen zavarossá tette a képet, hogy 1919 novemberében az irregulális Héjjas-csoportot alárendelték a Prónay-különítménynek, tagjait azonban a Nemzeti Hadseregbe hivatalosan nem vették fel. Prónay Pál személyesen nem jelent meg, Héjjas Iván Molnár Endrével, a Prónay-különítmény század­parancsnokával együtt irányította az akciót. A gyanúsnak tartott személyek összefogdosása április 26-án megkezdődött. Héjjas április 28-án délután a megyei és városi vezetők előtt fenyegető hangú beszédet tartott a városháza dísztermében. „Kecskemét üzenetét hozom Szolnoknak, de nem üdvözletét, hanem megvetését Szolnok iránt." - mondta. „Földig leromboltatom a várost, ha továbbra is ilyen állapotok maradnak, és vörös rabokkal építtetem újra a fehér Szolnokot."33 Május első napjaiban nyolc szolnoki polgár Becsbe menekült, és részle­tesen beszámolt a városban lejátszódott eseményekről. Elmondásuk szerint a különítményesek Abonyból érkeztek Szolnokra. Előzetesen Abonyból már az összes zsidó elmenekült. A zsidókat és a munkásokat rettenetesen ösz- szeverték, a pályaudvaron a zsidó utasokat leszálláskor megverték. A szol­noki polgárokat minden ok nélkül bántalmazták. 22 összefogott és véresre vert embert a vármegyeháza udvarára tereltek. Itt akarták őket puhítani, ám Alexander Imre alispán tiltakozott, hogy a megyeházát erre a célra használ­ják fel. Nemcsak a zsidókat, hanem a liberális gondolkozású egyházi sze­mélyeket, Soós református lelkészt és Medgyessy római katolikus kántort is súlyosan bántalmazták. A Pestre menekülő szolnokiakat a különítményesek a Keleti pályaudvar előtt és a Rákóczi úton feltartóztatták, és ha nem tudták igazolni keresztény mivoltukat, véresre verték őket.34 Kb. 80 embert tartóztat­tak le Szolnokon. A fehértisztek a művésztelepen és a cukorgyárban is kínoz­ták foglyaikat, majd Abonyba, a Vigyázó-kastélyba vitték őket. Itt különösen Molnár Endre főhadnagy, Molnár Ferenc és egy Tass nevű hadnagy kínozta meg őket. Háy Géza lapszerkesztő, Király Béla detektív és egy Jarnóczy nevű lakatossegéd belehalt a verésekbe. Wanderstein Béla és Pintér László később Szolnokon haláloztak el a kínzások következtében.35 Május 3-án egyeseket kiengedtek, a többieket vonatra ültették, és útnak indították Hajmáskér felé.36 Háy Géza sorsa különösen tragikusnak nevezhető, mivel egy évvel koráb­ban a vörösök akarták kivégezni. Ugyanis 1919. május 3-án délután, amikor a fehérektől már visszafoglalták Szolnokot, a helyzetet félreismerve, háza ab­lakán kiszólt: Visszajöttek a mieink? Erre a vöröskatonák majdnem agyon­lőtték. 1920-ban az egyértelműen fehér érzelmű Kele József tiszti főügyész megpróbált a letartóztatott Háy érdekében közbenjárni, de a különítményesek 33 Ember 1920. V. 6. 5-10., Pásztor 1985. 227-229. 34 Bécsi Magyar Újság 1920. V. 8. 6. 35BFL VII.5.e. B. IV. 6785/1950. Gyulai Molnár Ferenc és Gyulai Molnár Antal háborús és népel­lenes bűnügye. MNL JNSZML Vll.l.a. Nb. 155/1946. 36 Arbeiter Zeitung 1920. VI. 4. 2-3., Ember 1920. V. 6. 5-10. 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom