A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Germuska Pál: Kamaszvárosok? Tatabánya és Oroszlány fejlődési pályája a 20. század második felében
A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története néhány statisztikai adalékkal megvilágítani eltérő jellegzetességeiket.4 Alapvető adottságaikat illetően sokban hasonló volt a két Komárom-Esztergom megyei település. A Vértes- és a Gerecse-hegységek találkozásánál található Tatabányán az első szénbányát 1896-ban nyitotta meg a Magyar Általános Kőszénbánya (MÁK) Rt., amely 1902-ben önálló községi jogállást járt ki az Alsógalla, Felsőgalla és Bánhida községek közé újonnan épített Tatabánya bányatelepnek. Az 1898-ban üzembe helyezett kisebb erőműn kívül 1909-ben gőztéglagyár, majd 1911-ben portlandcementgyár létesült - szintén a MÁK Rt. beruházásaként. A bányáknak és az új gyáraknak köszönhetően többszörösére nőtt a községek és az egyre épülő bányatelepek népessége. 1924-ben jelentősen korszerűsítették a tatabányai erőmüvet, majd 1930-ban Bánhidán új erőmű létesült. A MÁK Rt. egyre újabb beruházásokba fogott: 1921-ben karbidgyár épült, a cementgyár 1926-tól úgynevezett bauxitcementet is előállított, majd 1931-ben átadtak egy szénlepárló üzemet is. A nagyvállalat mindezek mellé még Felsőgallán ferroszilícium-gyárat (1938) és alumíniumkohót (1940) is létesített. A MÁK Rt. tehát nemcsak nyersanyag-kitermeléssel foglalkozott, hanem széles vertikumot átfogó, a szén és a belőle nyert olcsó villamos-energia felhasználását célzó ipari birodalmat hozott létre. A Vértes-hegység észak-nyugati oldalán fekvő szerény kis falu, Oroszlány ugyancsak a MÁK Rt-nek köszönhette felvirágzását. Újabb széntelepeket feltárva 1937-ben kezdte meg az rt. a bányászatot a község területén, az első kolóniákat 1940-től építtette. Az itteni bányák egészen 1957. január 1-ig a tatabányai bányákhoz tartoztak, amikor önálló oroszlányi szénbánya vállalatot alapítottak. Tatabánya három községe és a bányatelep a második világháború után már több mint 40 ezer lakost számlált, így 1947. október 1-jével e települések egyesítésével új megyei várost hoztak létre. A bányásztelepülés politikai okokból 1950. március 16-tól - Esztergom helyett - megyeszékhely is lett. Kiemelt fejlesztését az egész szocialista korszakban a szénbányászatnak köszönhette, bányavállalata egyes időszakokban egymaga az ország széntermelésének 20%-át adta. A meglévő üzemeket többször korszerűsítették, bővítették. Új iparágként a bányagépgyártás jelent meg (1950), valamint több kisebb könnyűipari üzem is létesült a településen (varróüzem 1964, BHG híradástechnikai gyáregysége 1967). Oroszlányt az I. ötéves terv idején az egyre növekvő széntermelési igény miatt fejlesztették. A települést 1954. február 1-jén járási jogú várossá szervezték, kiemelt fejlesztésében mindvégig a bányászatnak volt meghatározó szerepe. A településen 1958-1963 között erőmű épült, amelyet azóta többször bővítették, 4 A szocialista városokról lásd Germuska 2004. Könyvemben tizenegy hazai várost soroltam a szocialista városok közé: Ajkát, Dunaújvárost, Kazincbarcikát, Komlót, Oroszlányt, Ózdot, Salgótarjánt, Százhalombattát, Tatabányát, Tiszaújvárost és Várpalotát. Germuska 2004: 52. 82
