A közép-dunántúli régió városainak szocialista kori története - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 29. (Budapest-Veszprém, 2012)
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok
Horváth Sándor: Sztálinvárosi mítoszok A forgatag, az „aranyláz-mítosz” '* és a város fele tartók áradatának hangsúlyozása a propagandafüzetben és a visszaemlékezésekben azt a funkciót is szolgálta, hogy a város alapításának körülményeit a kollektív, „hősi” akarat megnyilvánulásaként ábrázolják. A város történetéről megjelent visszaemlékezések zöme, valamint az emlékkötetek és propagandafüzetek túlnyomó része az alapítás körülményeivel foglalkoztak. A „visszaemlékezőket” elsősorban arra ösztönözték, hogy legelső élményeiket írják meg, amelyek 1950-1951-ből származtak. Ennek egyik elsődleges oka az, hogy a város „önképe” - más szocialista városokhoz hasonlóan - elsősorban az alapítási évek mítoszára épült, ami nem kis mértékben annak volt köszönhető, hogy a város megépítését elhatározó politikai hatalom is elsősorban ezen évek „összefogását” hangsúlyozta. A „kollektivitás mítosza" összekapcsolódott az alapítás „hősiességének” mítoszával és a hivatalos, Sztálinvárosról szóló közbeszéd egyik központi elemévé vált. Ennek egyik elsődleges funkciója a politikai rendszer alapjában pozitívnak tekintett elemeinek hangsúlyozása volt. Az alapítás és városépítés időszakának „hősies” ábrázolása központi szerepet töltött be a városról konstruált történetekben. Ezt a célt is szolgálta az országos propagandában a sztálinvárosi sztahanovisták teljesítményének rendszeres közzététele, ami azt is jelképezte, hogy Sztálinvárosi elsősorban „új emberek”, sztahanovisták építik. A hősiesség mítoszának megteremtése azt a funkciót is szolgálta, hogy a város lakói saját lokális identitásukat részben a város építésének kezdeti időszaka alapján alkossák meg.* 39 Örkény István, Palotai Boris, Sándor András és Tardos Tibor az ötvenes évek elején írt propagandisztikus müveikkel alapvetően meghatározták a Sztálinvárosról szóló későbbi diskurzust. Az általuk főszereplővé emelt „sztahanovista héroszok” a későbbiekben - de már 1954-től kezdve is - fokozatosan „dcklasszált elemekké”, vagy „visszaeső bűnözőkké” váltak az elbeszélésekben. Amikor a város a gazdaságpolitikai célkitűzések fókuszában állt, akkor lakói vagy pozitív hősként, vagy tévelygő, de alapjában jóravaló szereplőkként jelentek meg a sematikus ábrázolásokban. Ezzel szemben Nagy Imre, Sztálin halálát követő 1953-as „reformprogramjának” hatására számos olyan írás jelent meg, Ugyanezt a mítoszt erősíti Angyal István feleségének fiktív visszaemlékezése: „Ösz- szecsomagoltam, és egy háncsszatyorral meg egy csergével elutaztam Dunapentelére, ahol akkor kezdődött az építkezés. Vonzott az aranyásóváros romantikája. Helyet kaptam egy leányszálláson, és betonoztam meg téglát hordtam az Adamovszki-brigádban mint szabályszerű építőipari segédmunkás.[...] Erről az időszakról ma már lekicsinylőén szokás beszélni. Holott én is, ő meg kivált komolyan hitte akkor, hogy új világot építünk. Ott nem voltak feltornászott normaszázalékok...” Lukácsy 1990: 55. (Kiemelés tőlem - H. S.) 39 Ugyanez figyelhető meg az NDK-beli Stalinstadt esetében, mivel ott is központi szerepet kaptak a városról szóló történetekben a város alapításának körülményei. Ludwig 1999. 137
