Az Esterházy család cseszneki ága - Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 28. (Veszprém, 2013)
Kuti Klára: Tárgy - Élet - Rajz: a történeti idők szemantikája egy tárgy történetén keresztül
Tárgy - Élet - Rajz változás, a haladás olyannyira felgyorsulni látszott, hogy a változások már egyetlen generáció életében sem tűntek követhetőnek. A jelen elszakadt a múlttól. A jelentől eltávolodó, ismeretlennek tűnő múlt iránt megnövekedett az érdeklődés, mert a múlt idegenségének, ismeretlenségének csökkentése segítséget ígért a jövő bizonytalanságának leküzdésében. A modern, illetőleg a modernizálódó magyar társadalom a 19. század folyamán létrehozta azokat az intézményeket, melyeknek azt a feladatot szánta, hogy e társadalom kollektív emlékezetét megőrizze. Létrejött a múlt folytonosságának, a lineáris és irreverzibilis történelem megszerkesztésének tudománya, a történettudomány és az ismeretlen múlt 'őrzője': a múzeum. A kései modernitás azonban feloldotta a történelem nagy elbeszéléseiben való hitet, kétségbe vonta a társadalom nagy csoportjainak, osztályainak az egyén helyzetét meghatározó érvényességét. A jövőről szóló elképzelésekben már nem a progresszió és a racionális és bürokratikus intézmények érvényessége dominál. Sokkal inkább a váratlanság, a kiszámíthatatlanság és a bizonytalanság állandósága válik uralkodóvá. Az egyén helyét - a társadalomban és a történelemben - már nem a termelésben, munkamegosztásban elfoglalt helye definiálja, sokkal inkább a hálózati kapcsolatai, melyek sokrétű kötődést, autonómiát és flexibilis hovatartozást tesznek lehetővé. A teleo- logikus, egyenirányú történetírás érvényét veszíti, helyét felváltja az egyedi történetek egymásmel- lettisége. A kollektív történelmet felváltja az egyedi történetek sokasága, az a reflexió és tapasztalat, ahogyan az egyén önmagát a történelemben látja, láttatja, s ahogyan a társadalmi környezet adottságait feldolgozza. A személyes és kollektív emlékezet tárgyaiban - legyen az egy varródoboz - megjelenik tehát a történelem szubjektív értelmezése; leképeződik az idő változatos megtapasztalása, a múlt-jelen-jövő többszólamú viszonya, és annak egyedi értelmezése, ahogyan az változatos elbeszélésekben megjeleníthető. Egyrészt megjelenik benne az idő mint folyamatos, lineáris rend, az események visszafordíthatatlansága: Benne van három generáció élete, a 20. század elejétől a jelenkorig; megjelenik benne a magyar társadalomtörténet egy bizonyos szakasza: az arisztokrata családhoz tartozó nő élete, aki elkíséri a családot a háború alatt és után, a kitelepítésben, és az azt követő években. Megjelenik benne a háború utáni európai és országos nemzetiségpolitikát valami természetes félelemből vagy csodás intuícióval megérző döntés véletlenszerűsége és sorsfordító volta: az otthon elhagyása és új otthon keresése. Megjelenik benne a szocialista időszakban a saját életükből számkivetettek egymás iránti szolidaritása. És megjelenik benne a 80-as évek fiatal korosztályának nosztalgiája, egy soha meg nem tapasztalt, de mégis elveszített múlt iránt. Másrészt megjelenik benne az idő ciklikussága, az események ismétlődhetőségének lehetősége, bizonyos konstellációk visszatérése vagy bizonyos események típusossága: A három nő élete, mely nagyon finom szimbólumokkal kapcsolódik egymáshoz, de érzékelhetővé válik a másokhoz, a támogatott családhoz való kötődés, igazodás ismétlődése. Harmadrészt megjelenik benne az idő, mint egyes pillanatok összessége, mint a különidejűség egyidejűsége: A gyermekkori emlékek: a gárdonyi ház és kert, a szomszéd idős nénik kedves mosolya, de mégis hallgatag elkülönülése, és a gyermeki kíváncsiság az apróságok iránt. A nagynéni összes szeretete: mely egyaránt belekerült málnaszörpbe, töltött káposzta receptjébe vagy megstoppolt harisnyába; és a varrás kényszere és őszinte, de mindig titkolt utálata. Mit mondhatnak el a személyes történetek a 20. századról? Felvehetik-e a versenyt az elbeszélések a komoly, hiteles, írott forrásokkal? Amikor a személyes történelem ilyen apró elbeszéléseihez nyúlunk, épp azt kell megértenünk, hogy a kései modernitás embere az ilyen és ezekhez hasonló történetekben definiálja önnön helyzetét. Nem a nagy kollektív elbeszélésekben és társadalmi kategóriákban, hanem a közvetlen viszonyokban, akár szomszédságokban találja meg helyét. A közelmúlt kataklizmáinak csendes túlélése, a szűkös mindennapok megélhetési stratégiáinak mintázata kapaszkodót nyújt a jelenben és a jövőben. Épp ezért ez és az ehhez hasonló személyes történelem már csak azért sem veszi fel a versenyt a nagy történetírással, mert azzal szemben, a személyes történet nem befejezett; nyitott. Nyitott azokra a személyes történetekre, amelyek ezzel egyszerre szólalnak meg, és nyitott arra a személyes történetre, amelyet a jövő fog hozzáilleszteni. 249
