Az Esterházy család cseszneki ága - Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 28. (Veszprém, 2013)
Kuti Klára: Tárgy - Élet - Rajz: a történeti idők szemantikája egy tárgy történetén keresztül
Kuti Klára A tárgy jelenlegi tulajdonosa negyvenes forma középosztálybeli magyar nő, vidéki nagyvárosban él, a felsőoktatásban dolgozik. A tárgy eredeti tulajdonosára vonatkozó adatok az ő - töredékes - visszaemlékezéséből származnak. A doboz eredeti tulajdonosa - ahogyan erre a nevet tartalmazó felirat is utal - Stoy Emma volt, aki a II. világháború előtt egy magyarországi arisztokrata családnál volt házi tanító, nevelőnő, ún. kisasszony. Stoy Emma származásáról semmi egyebet nem tudunk. A magyar nyelvhasználatban kissé idegenül hangzó neve eredetére adatunk nincsen, az valószínűsíthető, hogy ha nem is lett volna magyar származású, idős korában folyékonyan beszélt magyarul. Bizonytalan, a személyes emlékezetre támaszkodó adatolás szerint, Stoy Emma valamikor a 20. század első évtizedeiben születhetett és az 1970-es évek végén halt meg, Magyarországon, Fejér megyében, Gárdony községben. Műkővel fedett sírját befedi a sűrű borostyán, rajta csupán ennyi áll: Emmus. Stoy Emma 1963-ban kerülhetett Gárdonyba, a Posta u. 41. szám alatt álló házba. Ebbe a házba költözött gr. Esterházy László feleségével, Széchenyi Saroltával és nőtestvérével, Esterházy Erzsébettel. A sárosdi székhelyű főnemesi birtokos családot, mint ún. osztályellenséget 1951- ben telepítették ki (Sárosd, Gézaháza) birtokaikról Bakonyszentkirályra. A kitelepítés kényszerének feloldása után költöztek a Velencei-tavi településre, itt éltek halálukig: Esterházy László 1966-ban hunyt el, Esterházy Erzsébet 1977-ben, Stoy Emma valamivel később, és Esterházy Lászlóné Széchenyi Sarolta 1985-ben. Mindannyian a gárdonyi temetőben vannak eltemetve. Haláluk után néhány évvel a házaspár gyermekei a gárdonyi házat eladták, a hagyaték néhány darabját barátoknak, szomszédoknak ajándékozták. A tárgy jelenlegi tulajdonosának emlékezete csupán az 1970-es évek első feléig nyúlhat visz- sza, amikor a gárdonyi házban három idős hölgy élt: 'Sári néni, Erzsébet néni és Emmus néni' - akik bár kedvesek voltak, sok nyomot nem hagytak az akkori gyermek életében. Annál inkább a ház, ahol a nyári nyaralás megkezdésekor, évente egyszer illett megjelenni, úgymond 'köszönni'. A ház - kívülről alig különbözött a falu többi házától - belül azonban tele volt csodálatos, titokzatos és gyönyörű tárgyakkal, ingerlő apróságokkal - amihez azonban semmi áron nem szabadott nyúlni. A gyerekek így csak megálltak egymás mellett, mint az orgonasípok, és udvariasan köszöntek a nagyfotelben ülő, ezüstfejű botját markoló, mosolygó, de szigorú hölgynek, és utána kivonultak. Ezen a hivatalos 'viziten' kívül a három idős hölgy csak úgy maradt meg az emlékezetben, mint olyan szomszéd, ismerős, akinek rendesen, hangosan köszönni kell. Ebből a gyermeki szemnek mesés, titokzatos házból származik tehát a varródoboz. Az eredeti és a jelenlegi tulajdonos közé azonban beékelődik még egy személy, úgymond egy közvetítő, aki az egykori tanítókisasszonyt összeköti a jelenlegi egyetemi oktatóval; a csinos fadobozkát összeköti a varrással. Az összekötő személy a jelenlegi tulajdonos anyai nagyanyjának testvére, Friedrich Mária. Apja Friedrich János a Baranya megyei Véméndről származó kereskedő, anyja Friedrich Éva palotabozsoki, mindketten sváb származásúak. A vállalkozó kedvű, könnyelmű és vakmerő kereskedő a Duna túl oldalán, a bácskai Katymáron nyitott boltot, aztán Budapesten is megpróbálta szerencséjét, mérsékelt sikerrel. A Friedrich házaspárnak három gyermeke született a 20. század elején: József, Mária és Rozália. Friedrich József, mint annyi honfitársa, a 20. század első évtizedeiben kivándorolt Amerikába, hogy ott tisztes szegénységben élje le életét, Mária és Rozália pedig viszonylag fiatalon megözvegyült édesanyjukkal vitték tovább a katymári boltot. Katymár ebben az időben - ahogyan a baranyai szülőhely is-túlnyomó részt sváb lakosságú volt. A kis vegyesbolt tulajdonosai életmódjukban, szokásaikban, öltözetükben a városi kispolgári mintákat követték. Ide a bácskai Katymárra került az 1930- as évek közepe-vége táján a magyar királyi posta tisztviselője, Palánki Jenő, aki bakonycsernyei tót (szlovák) származású szülők gyermeke volt, és vette el feleségül Friederich Rozáliát. Bár a Friedrich lányok beszéltek svábul, a család belső használati nyelve a magyar volt, gyermekeik már nem tanultak meg németül. A háborús évek alatt a postai tisztviselőket gyakran helyezték át más és más szolgálati helyre, így a magát magyarnak tartó, vegyes nemzetiségű család megfordult egyéb vegyes nemzetiségű településeken is. A háború utolsó éveiben az ország különböző részein szolgálatot teljesítő postai hivatalnok végül a Fejér megyei Gárdonyban kapott állandó hivatalt, így vettek házat a Posta u. 39-ben - ahol aztán az 1960as évek elejétől az Esterházy család szomszédjuk lett. A háború végén Dél-Magyarországon, a Baranya megyei Véménden csakúgy, mint a bácskai Katymáron - és szerte a Kárpát-medencében - megindult a nemzetiségi lakosság heves, indulatos ki- és áttelepítése, az ún. lakosságcsere, mely 246
