Az Esterházy család cseszneki ága - Források és tanulmányok az Esterházy család cseszneki ágának történetéről I. - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 28. (Veszprém, 2013)
Bödő István: Az Esterházy család cseszneki ága Fejér vármegyében
Bödő István A földesúrnak érdekében állt a puszták betelepítése, minél nagyobb területek megművelése, hiszen az osztrák örökösödési háború (1740-1748), majd a hétéves háború (1756-1763) következtében fellépő agrárkonjuktúra megnövelte a gabona és a hús árát. A Sárosd körül fekvő földek alkalmasak voltak intenzív növénytermelésre, a dús füvű legelők kiterjedt állattartásra. A telepítés megkönnyítése érdekében Esterházy Dániel 1755-ben kérte a vármegyei közgyűléstől, hogy a telepesek részére biztosítsanak bizonyos számú szabad éveket. A közgyűlés három szabad évet engedélyezett az új telepeseknek, ami azt jelentette, hogy a jövevények három éven át mentesültek az állami, a megyei, az egyházi és földesúri terhek alól.21 A telepeseknek nagy szüksége volt a szabad évekre, mert az elvadult földek művelésbe vonásához, a rétek, legelők feltöréséhez, valamint a letelepedéshez idő kellett. Sárosd újratelepítése 1761-ben zárult le. A terület birtokosa ekkor már Esterházy Dániel fivére, Esterházy (V.) Imre (1722-1792) tábornok volt, aki később Veszprém vármegye főispáni tisztségét is betöltötte. A telepítés lebonyolítását Rátky Józsefre bízta, aki teljhatalmú megbízottjaként 1761. május 5-én szerződést kötött a telepesekkel. A megállapodást 30 sárosdi jobbágy írta alá.22 A szerződés első pontja szerint a község „kisded templomát" meg kell nagyobbítani. Erre a célra az uraság 10 pozsonyi mérő23 őszi és ugyanannyi tavaszi gabona alá való földet jelölt ki, amelyet a jobbágyoknak kellett megművelni, a termést betakarítani és értékesíteni. A vetőmagot első alkalommal az uraság adta. Aki nem vett részt a munkában, annak 4 forint büntetést kellett fizetni. A második pont a plébánia építéséről rendelkezett. A szükséges fát a cseszneki uradalom erdeiben a jobbágyok vágták ki és szállították Sárosdra. A harmadik pont szabályozta a robotnapok számát. A marhás robot számát évi 30 napban állapították meg, a gyalog robotot ezzel arányosan kellett számítani. Az Adonyig teljesítendő fuvar egy, a Csetényre24 való menetel 4 nap robotnak számított, feltéve, ha tele volt rakva a szekér és 6 marhát fogtak elébe. A negyedik pontban a földesúrnak fizetendő adót írták elő. Eszerint minden egész telkes jobbágy évi 4, a fél telkes 2, a negyed telkes 1 forintot fizetett. Az ötödik pontban az uraság előírta, hogy a majorsági földeken termett gabonát, szénát a parasztoknak kell betakarítani „akár meddig tartana is". A hatodik pont arról rendelkezett, hogy az addig szokásos pozsonyi hosszú fuvar helyett minden marhás gazda a saját költségén évente egyszer Cseténybe szállít terhet, onnan pedig fát és egyéb anyagot Sárosdra. A szekereket jól meg kellett rakni, mert „fél terhel ne járjanak, egyéb iránt dupla forral fogják helyreállítani ebbéli fogyatkozását a Méltóságos Uraságnak." A hetedik pont emlékeztette a jobbágyokat a dézsma fizetésének kötelességére. A nyolcadik pont az uraság vagy valamelyik főtisztje illendő fogadásáról intézkedett, ami annyit jelentett, hogy földesúri látogatáskor a szükségleteket a sárosdiaknak kellett fedezniük. Az Esterházy család tagjai a 18. században még nem laktak az uradalomban. A szerződés idején a településen már kocsma működött, ami bérbe volt adva. A kilencedik pontban a földesúr megígérte, hogy a bérleti idő letelte után azonos feltételek mellett a bérletnél a község előnyt fog élvezni. A sárosdi föld szőlő- termesztésre nem megfelelő, így itt nem alakult ki szőlőhegy. A tizedik pontban a földesúr engedélyezte a lakosoknak, hogy engedéllyel házaikat eladhassák, de az eladási ár 10 százalékát az uradalmi pénztárba kellett befizetni. Az engedély nélkül elköltözőknek viszont minden vagyonát elkobozták. A tizenegyedik pont néhány cigány család letelepítésével foglalkozik. A gróf támogatta a kóborló cigányok letelepedését, feltéve, ha vállalták az úrbéri kötelezettségeket. Ekkor négy cigány család vállalta az örökös jobbágyságot, cserébe az urasági tiszt házhelyet jelölt ki számukra és földet hasított ki, amely után a szolgáltatásokat fizették. A falu lakóit kötelezték, hogy a családok beilleszkedését ne akadályozzák. A családok letelepítésével remélték, „hogy az kézi munkához szokhassanak, az alatt pedig ezen említett személyek ne csavarogjanak, hanem egy helyben itt megmaradván...és engedelmesen szolgálni,"25 A betelepítés lezárultával Esterházy (V.) Imre elindította a mezővárossá válás folyamatát, amihez kérte a vármegyei közgyűlés támogatását.26 A kérvényt a Helytartótanácson keresztül juttatta el a királyi udvarhoz. Mária Terézia 1761. október 20-án kelt rendeletében a mezővárosi rangot és vásárjogot adományozott Sárosdnak.27 A vásár- tartási jogért a falubeliek 1100 forintot fizettek a kancellária taxátorának.28 Az oppidumi rang elnyerésében az Esterházy család tekintélyén kívül Sárosd 1761. május 5-én kelt telepítési szerződésének utolsó oldala - Fejér Megyei Levéltár 152
