Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Gábor Ildikó: Iparosélet Kecskeméten a dualizmus korában
Gábor Ildikó ünnepnapokon a két tál ételen kívül hús, vagy tészta: vasárnap az ebédhez, pénteken a vacsorához egy-egy meszely bor járt. A személyzet a mesterrel a családban, egy asztalnál étkezett.”46 Más alkalommal a segéd mesterére panaszkodott, hogy tisztességes koszt helyett, kenyeret és fokhagymát kapott. A vizsgálat során a mester ezt vallotta: „nem igaz, mert én magam is együtt étkezem segédeimmel, hetenkét háromszor elmaradhatatlanul húst és egyéb ételt főzetek, de megtörténik, hogy egész héten által is húseledellel élünk, délben rendesen két tál ételt, elegendő táplálót, este pedig - mint minden iparosnál szokásban van - felváltva túrát, vagy szalonnát szolgáltatok ki, ehhez szoktam... zöld fokhagymát is adatni. Nem tagadom megtörtént ugyanis egyszer hogy a feleségem mosással való elfoglaltsága miatt segédjeimet velem együtt megkérte, hogy fogadnák el a fokhagymát kenyérrel, hogy dolgában ne háborgattassék. ”47 Az iparos családok általában igen népesek voltak, Kubinyi Konrád szappanosról - a tűzoltó egylet alapítójáról - tudjuk, hogy nyolc gyermeke,48 valamint, hogy Hemző Dániel csizmadiának öt lánya és négy fia volt.49 Hankovszky Lajos tímármester fia, Zsigmond (a későbbi híres szőlő- és növénynemesítő) így vallott neveltetéséről: szülői háznál két életnagyságú kép lógott a falon egymással szemben. Mikor megtanultam a betűvetést odaálltam a képek elé és elkezdtem silabizálni az aláírást gróf Széchenyi István az egyik, Kossuth Lajos a másik kép alatt. Pályaválasztás idején, amikor már alkalmas voltam iparos, vagy kereskedő inasnak - amelyhez az utat apám az akkor megnyílott reáliskolába való járással kívánta előkészíteni - nekem inkább a gimnáziumba való beiratkozáshoz lett volna nagyobb kedvem, mert onnan már sok úri hivatalnok kikerült. .../ezt/ apám határozottan megtagadta, mondván: minden városba elég egy polgármester, egy főkapitány, stb., nincs annyi hivatal, hogy oda bejussál!... De ha viszont iparos leszel, a jó iparos mindig és mindenütt keresett és azt a hivatalból soha nem dobják ki.”50 Volt olyan család, ahol nem adatott meg a gyermekáldás: Kovács József kőműves és felesége Kalász Anna - mivel már tizenhat évet hiába vártak gyermekre és reményük sem volt arra, hogy utódjuk legyen - örökbe fogadták Sárközi Erzsébet hároméves, törvénytelen leányát, Sárközi Juliannát, akit saját gyermekükként kívántak felnevelni.51 Az iparosok számára a gyermekek és azok oktatása különös fontossággal bírt, a tehetősebbek anyagi áldozatvállalással is hozzájárultak a 46PFLIEGLER, 1996. 55. 47 BKMÖL IV. 1915/a 2098/1873. 48 BKMÖL VII. 154.211/1877. 49 BKMÖL IV/1609/m 7. d. é. n. 50 BKMÖL XXXII 4/d 15. 51 BKMÖL VII. 154. 25/1887. 286