Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)

Novák Veronika: Céhes iratok a szlovákiai levéltárakban

Novák Veronika nak kiadásában. Az első kötetben a két központi szintű levéltár fondjain kívül Pozsony város levéltárának fondjai, valamint a Pozsonyi, Nyitrai és Nagybiccsei Állami Levéltárak valamint azok fióklevéltárainak a levéltári anyagába kap be­tekintést az érdeklődő. Mivel a fondjegyzék elő kötete merem remélni, hogy minden magyarországi levéltárban megtalálható az alábbiakban a még meg nem jelent második kötetben közreadásra kerülő céhes dokumentumokra szeretném kedves figyelmüket felhívni. Minden esetben megjelölöm a levéltár pontos meg­nevezését, és a levéltár fondjegyzékében, avagy egyéb levéltári segédletben, fő­leg levéltári kalauzban, esetleg levéltári leltárban feltüntetett céhes dokumentu­mait. Az ismertetésből kitűnik, hogy néhol az egyes céhek iratai külön levéltári fondként vannak elhelyezve, másutt közösen egy fondba vannak besorolva. A könnyebb visszakeresés érdekében feltüntetjük a fond szlovák elnevezést is, az Ll rövidítés pedig levéltári leltárt jelöl. KASSA VÁROS LEVÉLTÁRA N sorozat Kassa város céheinek iratai Katalógus (1307) 1446-1872 11,1 ifm Cechy mesta Kosíc Aranyműves 1601-1713 Asztalos és üveges 1641-1821 Bodnár 1600-1854 Cinn- és kannagyártó 1612-1825 Csiszár 1549-1690 Csizmadia 1598-1885 Erszénygyártó 1439-1692 Fazekas 1574—1858 Fésükészítő 1782-1854 Gerbély 1568-1872 Gombkötő 1669 Gubás 1852 Gyertyamártó 1813 Kalapos 1612-1840 Kerékgyártó, esztergályos és asztalos 1459-1823 Kereskedő 1446-1882 Késkészítő 1542-1713 Kordovánfestő 1725 Kovács és lakatos 1491-1874 Kőműves 1573-1873 Könyvkötő 1699-1853 Kötélverő 1599-1872 Mészáros 1452-1872 Mézeskalácsos 1738-1834 Molnár és ács 1664-1872 Nyereggyártó 1591-1874 Pék 1703-1892 Portörő 1694 Rézkovács 1585-1837 Sebész 1557-1875 Segkovács 1526-1680 Sörfőző 1725-1865 Szabó 1610-1885 Szappankészítő 1782-1872 Szíjgyártó 1450-1853 Szűcs 1448-1870 Takács 1400-1872 Tetőfedő 1828 Tűgyártó 1659 Üveges 1714-1767 Varga 1480-1881 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom