Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
T. Papp Zsófia: Apécsi kovácscéh (1749-1872)
A PÉCSI KOVÁCSCÉH 1836—42 körül 12 f „conventional Münze"-ben (ez nagyjából megfelel az 1828-as városi mester díja, vagyis a 25 f felének); 1840-ben 12 f 48 x volt a díj - ezt ismét két ,JLandmeister” két egyenlő részletben teljesítette. Az 1840-es évektől kezdték emlegetni, hogy külön a mesterlevélért is fizetett bizonyos összeget a mester: ez egy oklevél kiállításáért, írásáért fizetendő összeg lehetett (egyébként ui. nagy változatoság van a tanulólevél, vándorlevél, mesterlevél kifejezések alkalmazásában). 1852-ben 26 vidéki mester lépett be a céhbe, a legtöbbnél 12 gulden szerepelt, kiemelve, hogy ebben benne van a mesterlevél (Meisterbrief) díja is. Itt kitérőt kell tennem: nagyon feltűnő volt az 1852-es év elején a felvett mesterek nagy száma. 1851-ben jelent meg az ideiglenes utasítás a Magyar- koronaországbani kereskedelmi és iparviszonyok szabályozása iránt”, ebben külön választották az engedélyezett és a szabad iparokat, az előbbihez tartoztak a korábban hagyományosan céhes iparnak tekintett iparágak; bár a 88 § említi a képesítést, tanulást: „a kézműves ipar mindenkor egyedek számára (tehát nem testület számára) engedélyezhető, mivel képesítéshez kötött”. A 97 § ezzel ellentétben engedékeny: „el lehet tekinteni a tanítványi (=inasi) és legényi évektől, ha elismert gyakorlati szolgálatok által a képesség bebizonyíttatott",v> pillanatnyilag ebben vélem megtalálni a magyarázatot arra, hogy pár hónapon belül ilyen sokan lettek céhtagok. Valószínűleg a céh notarius-ának szorgalmától is függött, hogyan jegyezték be az összegeket, 1806-10, 1812-17 között, majd 1854-től kezdve a fizetendő összeg szinte mindig hiányzik. Ez utóbbi időszakban kivétel két vidéki mester: mindkettő 10 f + 2 f-ot fizetett, a két forintot a mesterlevélért, amelyről korábban már volt szó. Hasonlóképpen kivételesen értesülünk négy pécsi kovácsmester fizetendőiről: Dopszai (!) Josef (1854) 20 f + 2 f, a két Bubreg testvér (1861) 25 f+2 f, valamint Vita Károly (1867) 25 f + 1 f-ot fizettek, őnekik a 2 f-ot (illetve 1 f-ot) a szegények és sínlődők” számára kellett fizetni - tehát egy bizonyos betegalapba. Erre a célra fizetendő összeg, mint föntebb említettem, már 1828-ban, 1831-ben, majd 1834-ben és 1836-ban is előfordult, de meg kell jegyezni: ott egészen más arányban. 1828-ban két példa van, 1831-ben egy: a 25 f-os taxa mellett 12 f, az előbbinek majdnem a fele volt a szegények számára (führ Kranke undNothleidende), amit schein"-ben adtak; 1834 illetve 1836: a 25 f-os taxa mellett 4 f 48 krajcár. Még egy fizetnivalóról kell megemlékezni: 1765-ben Balogh, Stephanus, 1788-ban Harvart, Martin, 1792-ben Peitsch, Joseph, pécsi mesternél említették a „3 tahler Vodergelt"„Votier daler"-1; majd 1798-ban Szajkról Schrom G. mesternél sambt fotter daler”, 1799-ben Hidasról Babich, W.-nál „ein voder talar”, 1800-ban Nagynyárádról Spiegl, G.-nál „ein Foder Talar". Ezt egyelőre 49 49Lippay, 1932. 86. 227
