Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Dóka Klára: A Pest-Pilis-Solt megyei céhek a 18. század első évtizedeiben
Dóka Klára levelet, nem pedig az átvételeket tekinthetjük forrásnak. A 17. század végén, 18. század első évtizedeiben a vallási kérdések fontos szerepet játszottak a céhek szervezetének alakulásában. Ismeretes, hogy a két népes mezőváros, Kecskemét és Nagykőrös lakossága a török korban a református hitre tért át, protestáns lakosság volt Cegléden, görög keleti Szentendrén, míg a váci és kalocsai egyházi központok lakossága a katolikus vallást követte. Az újjátelepülés során a volt hódoltságban a katolikus lakosság aránya nőtt meg. A testületekben a vallási különbségek a 17. században még nem jelentettek problémát. A kecskeméti szabók 1660-ban a nádortól kapott céhlevele rögzítette, hogy a társulat protestáns és katolikus mesterekből áll, és így a céhmestert is felváltva kell megválasztani.6 Hasonló megfogalmazásokkal másutt is találkozunk. A vallási kötelezettségekkel kapcsolatban azt is kikötötték, hogy minden mester és legény saját vallását köteles gyakorolni. A váci magyar szabók 1688. évi királyi kiváltságlevele, amely zömmel katolikus mestereknek szólt, elismerte, hogy vannak a céhben protestáns tagok, de ezeknek az áttérést írta elő. 1728-ban az uralkodó a ráckevei mestereknek azt is kikötötte, hogy az új mesterek csak katolikusok lehetnek.7 1743-ban a helytartótanács véleményezte a kecskeméti csizmadiák céhlevelét előírva, hogy a két vallás mesterei között a céhes szervezetben ne legyen megkülönböztetés, de a protestáns céhtagoknak is előírt bizonyos kötelezettségeket a katolikus egyházzal kapcsolatban (pl. templomi zászló készítése, körmeneten való részvétel).8 A céhek ősi joga volt az utánpótlás képzése, az inasok, legények tanítása, saját megfogalmazásuk szerint a közönség minél jobb termékekkel való ellátása, a szakma színvonalának biztosítása érdekében. Ebben az időszakban az újak felvételénél nem minden esetben ellenőrizték a termék minőségét, nem volt mindenütt remeklés, hanem a céhtagok egész munkáját kísérték figyelemmel. Bejáró mesterek látogatták a mestereket és legényeket a műhelyekben, megvizsgálva az ott végzett tevékenységet és annak eredményét. A legényeknek, például a nagykőrösi tímároknál külön összeget kellett fizetni az ellenőrző céhtag számára. A szentendrei tobakosok a szattyánt és kordovánt a kulcsos mesternek mutatták be, az döntött a minőségéről. Ha nem találta megfelelőnek, az illető büntetést fizetett.9 A kecskeméti szűcsök még a vásárokra érkező rác, görög és román kereskedők áruit is megvizsgálták, hogy megfelel-e minőségük. Kivételt csak akkor tettek, ha az illető „kötésben”, nagyban értékesítette az árut. A munka megszervezésének fontos kérdése volt, hogy a nyersanyag vagy alapanyag rendelkezésre álljon. A kerékgyártók, asztalosok, bodnárok a fáról, a 6MÓL Helytartótanács, A.M. l.No. 17. 7 MÓL Helytartótanács, A.M. No. 2. 8 MÓL Helytartótanács, A.M. No. 4. 9 MÓL Helytartótanács, A.M. 1. No. 1. 178
