Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Dóka Klára: A Pest-Pilis-Solt megyei céhek a 18. század első évtizedeiben
Dóka Klára sem vált néptelenné, sőt menedéket nyújtott a harcok elől behúzódó lakosságnak. A két mezőváros magyar, zömmel református lakosságát 1728-ban 670, illetve 500, 1744-ben 2329, illetve 1188, 1771-ben 3145, illetve 1145 családfő jelentette. Ráckeve, Zsámbék, Óbuda, mint uradalmi központok váltak fontossá, ahol az idézett időszakban a családfők száma kétszeresére, illetve háromszorosára nőtt. (Ráckeve: 210, 359,421 családfő, Zsámbék: 166, 197, 372 családfő, Óbuda: 208, 281, 789 családfő). Szintén háromszorosára nőtt a püspöki székhely Vác (293, 694, 900 családfő), és hatszorosára az újjátelepülő érseki város, Kalocsa lakossága (103, 252, 646 családfő).3 A sort tovább is folytathatnánk, hiszen a többi érintett mezővárosban is hasonló mértékű volt a növekedés. A gyarapodó népesség zömét a céhes szervezetekkel rendelkező városokban a helyben maradt vagy visszaköltöző magyar lakosok adták. Ellenben Szentendrén, Óbudán, Ráckevén és részben Budán is számottevő volt 1690-től a török elől menekülő szerbek betelepülése, és jöttek horvátok (illírek) a Kalocsa környéki településekre, németek Vácra, bár számuk nem volt jelentős. A görögkeleti vallású szerbek fontosak voltak a kézművesség fejlődése szempontjából, de hatásuk nem maradt tartós, mert mint ismeretes, a 18. század első évtizedeiben a török veszély elmúltával visszaköltözött hazájába. így a Pest megyei mezővárosokban a 18. század elején is elsősorban magyar iparüzőkkel találkozunk. Ha elő is fordultak helyenként pl. Kecskeméten vagy Vácott német szabók illetve német vargák, ez a megkülönböztetés nem nemzetiséget, hanem a termékek, ruhák, cipők készítésének módját, a termék formáját jelentette. A török kiűzése után a Pest-Pilis-Solt megyei céhek kis része rendelkezett csak saját testületé által összeállított és kiváltott céhlevéllel, nagyobb részük az már, nagyobb szervezettől kölcsönözte. Az 1690-es évekig ezek a megye főis- páni tisztét is betöltő nádortól, az erdélyi vajdától, egyes városok biráitól stb. származtak. 1700-ig a megyében csupán három szervezet kapott az uralkodótól saját céhlevelet: 1695-ben a szentendrei tobakosok (szattyán és kordován készítők), 1699-ben a váci magyar szabók, 1689-ben a ráckevei takácsok, bár utóbbi feledésbe merült. Volt ugyan saját céhlevelük 1660-tól a kecskeméti szabóknak, bár ezt nem az uralkodótól, hanem Wesselényi Ferenc nádortól kapták. Hasonló kiváltságokkal rendelkeztek az óbudai vargák, ráckevei csizmadiák is.4 A 18. század első felében sem volt magas azon Pest megyei testületek száma, amelyek önállóan szereztek céhlevelet, mert a költségeket nem tudták volna vállalni. Az említett összeírás tanúsága alapján mindössze 12 ilyen testületről tudunk. (1715: szentendrei görög kereskedők, 1758: kovácsok, lakatosok, kerékgyártók, 1744: kalocsai és környékbeli takácsok, 1754: tímárok és szűcsök, 1731: váci kőművesek, kőfaragók, 1739: borbélyok, 1755: szűrszabók, 1728: ráckevei molnárok, 3 Dóka, 2008. 4Eperjessy, 1965. 282. 176
