Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26. (Veszprém, 2012)
Gyulai Éva: Szabómesterség és céhes ipar a 16-18. századi Északkelet-Magyarországon
Gyulai Éva tanulnia egy kassai mesternél, hogy ő is mesterré válhasson. Ehhez szükség volt bizonyítványra „a legény jámbor nemzetségérül” és tanulmányairól, s ha a tisztes keresztény származását és tudását tanúsító leveleket nem mutatta be egy év és három nap alatt, egy mázsa (kb. 45 kg) viaszt kellett a céhnek beadnia. A tanulóévét kitöltött legényt mesterének a kassai bíró elé kellett vinni, aki tanúságot tett alkalmasságáról. A mesterré válás folyamatát pontosan rögzíti a szabályzat: a céh könyvében leírt remeket az évenként választott négy céhmester elé kell vinni, s ha ők „elégnek vélik”, a legénnyel együtt a városi tanács elé járulva, igazolták alkalmasságát, s ezután az új mester felváltja a város igazságát”, vagyis megkapta a bizonyítványt. A legény csak ezután házasodhatott meg, korábban mátkája nem lehetett. A céhnek 2 aranyforintot és 80 dénárt kell az eljárásért megfizetnie, ezen túl pedig a mestereknek egy meszely bort és mesterebédet kell adnia, s az ebéden a mesterek elétáiják, hogy „mi módon tartsa magát az céhnek rendiben”. A céh megtiltotta, hogy Kassán kívül készült „kész mívet” vagy készruhát a kassai vásárokon árulják, ha ilyen előfordult, a termékeket elkobozták, kétharmada a várost, egyharmada a céhet illette. A Kassán, céhen kívül működők áruit szintén elkobozták, a készítőket pedig „az város erősségében bíró uramnak erejébűl és engedelmébűF elzárták. A tilalom vonatkozott a város három mérföldes körzetében működő céhen kívüli szabókra is, azaz a kiváltság a Kassa környéki falvakra - ezek egy része a város jobbágyfaluja - is kiterjedt. A céhen kívüli és nem céhes helyen, „mezővároson, az urak szabójánál, avagy falukon” működő szabók csak akkor lehettek mesterré, ha megkeresték a kassai céhet és „kedvét keresik”, vagyis megkérték az engedélyt és fizettek érte. Abaúj vármegye egyes mezővárosaiban már a 16. század második felében megjelentek a szabó céhek, de a szepsi szabó céh megalapítása még a középkor végére megy vissza az Abaúj vármegye iratai között fennmaradt 1822-ből származó dokumentum tanúsága szerint. Előbb 1512-ben Báthori Istváni szatmáriszabolcsi főispán, Szepsi foldesura adott kiváltságot jobbágyai, Balázs és Ambrus szabók kérésére, majd ezt az oklevelet 1564-ben II. (I) Miksa átírta, s így ettől kezdve királyi privilégiumot mondhattak magukénak. A szabályzat előírta, hogy a szepsi szabóknak évenként négy céhmestert kellett választaniuk, négyhetente kellett gyűlést tartaniuk, s ekkor a céhtagok 2 dénárt fizettek be, a gyűlésről hiányzó mester egy font viasz büntetést fizetett. Ela valaki mester akart lenni, köteles volt bemutatni bizonyítványát (literas) és keresztlevelét, s ha az új mester egy év alatt nem talált feleséget, megfosztották mesterségétől. A mester megválasztásakor 4 tál étellel, 4 kaláccsal és 4 pint borral vendégelte meg társait, a lakomára a város bírája és egyik esküdtje is hivatalos volt, ugyanekkor 64 dénárt kellett fizetnie, ennek azonban csak a fele a társulaté, a másik felét a mezőváros bírája és esküdtjei veszik el. Az inas három évig tanul a céhnél, ezért 4 font viasszal tartozott, mestere azonban köteles volt ellátni 100 dénár értékű ruhával és lábbelivel. 150
