Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Karlinszky Balázs: A VESZPRÉMI KÁPTALAN ZALAMERENYE-KÖRNYÉKI BIRTOKAI A TÖRÖK ELŐTT (Káptalani birtokkezelés a középkorban)
Karlinszky Balázs pereskedést lezáró iktatásról szóló jelentés szerint a három falu tizedeinek a zalai konvent részéről történt tizennyolc évi jogtalan élvezete 90 márka kárt okozott a káptalan számára.57 A vita eredete a 13. század első felére nyúlik vissza, amikor Zlaudus veszprémi püspök (1244-1262) és káptalanja bérbe adhatta a Zala megyei tizedeket a helyi bencés apátnak - az ellentét a másfél évtizeddel később kormányzó Péter püspök idején keletkezett.58 A tizedek beszedésének joga körüli vita végül 1342-ben jutott nyugvópontra, amikor a káptalan lemondott Kolon, Magyaród és Choch falvak tizedeiről a bencések javára, míg Istóc falu tizedeit megtartotta.59 A káptalan továbbiakban is meglévő jogára utalhat esetleg az is, hogy mint hiteles helyet egy 1341-es istóci határjárásra a veszprémi kanonokokat küldte ki az uralkodó a környékbeli zalavári és somogyi konventek helyett.60 A két fél közötti pereskedés ezt követően 1368-ban lángolt föl ismét, ezúttal a káptalani Garabonc és az apátsági Rada birtokai közötti határról, valamint Merenye birtok tizedeiről kialakult vita miatt. A vasvári káptalan által elvégzett határjárást követően az ellentét látszólag ugyan nyugvópontra jutott, azonban a vitás tizedekről a vasváriak jelentésében már nem esett szó.61 Az elválasztás, amely a birtokok földrajzi elhelyezkedésének megfelelően a káptalannak ítélte egy vitás sziget déli, a bencéseknek pedig északi részét, azonban nem sikerült túl szerencsésen, ugyanis az 1381-1382. év ismét az országbíró előtt találta a feleket. A földesúri jogok kérdésében folytatott, többször elhalasztott perben mindkét fél számtalan oklevéllel igyekezte saját igazát bizonyítani. Hallunk a zalai konvent sekrestyésének feledékenységéről, aki elaludván az égő gyertya mellett az apátság valamennyi korábbi oklevelét hagyta elégni, többek között a kérdéses Merenye birtokról szóló Szent István-i, 1019-ből származó adománylevelet is.62 Az ítéletlevélben a káptalan valamennyi, előbb felsorolt adománylevelét és privilégiumát is bemutatta, végül a vitás földeket nekik ítélték. A vitára az adhatott okot, hogy mindkét egyházi testületnek volt Merenyére vonatkozó adománylevele: a bencéseké 1341-re tehető hamisítvány, míg a káptalannak Imre 1203-as, átírásban fennmaradt oklevele. Az ellentmondás feloldása ott 57 VR no 185. 58 VR no 396. 59 VR no 345. és no 351. 60 ZO I. no 258. (383-388). A káptalani kiküldött nem más, mint György örsi prépost, a merenyei káptalani birtokok igazgatója: „Georgium prepositum de Wrs, socium et concanonicum nostrum ac rectorem prediorum nostrorum de Merene”. Istóc falu neve 1503-ban két ízben is áthúzva szerepel abban a pápai udvarban kelt oklevélben, amelyben a káptalan rigyáckési tizedkésének falvaiból a tizedet megtagadó falvakat szólítják föl terhük megfizetésére: MREV IV. no 110. (128-131). PRT VII. no 33. (533-535.), VR no 626. és no 629. 62 VR no 396. 46
