Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Szíjártó M. István: Hivatalviselő elit a 18. századi Somogy vármegyében
Hivatalviselő elit a 18. századi Somogy vármegyében Hosszabbítás és káderhiány A tisztségükben bevált hivatalviselők marasztására a legjobb példa talán Deseő Ádám és fia. Az előbbit főszolgabíróvá választása után négy egymás követő tisztújításon erősítettek meg állásában (1. ábra). Fia Deseő József10 előbb 1. ábra: Deseő Ádám pályája Hétszemélyes Tábla Helytartótanács Kancellária Kamara Királyi Tábla kerületi tábla első alispán másodalispán főjegyző _____________________________________________________________főszámvevő ■ ■■■■■■HM mellette volt alszolgabíró, majd lényegében megörökölte tőle a kanizsai járás irányítását. Őt is négyszer erősítették meg főszolgabírói tisztségében. Ötödik tisztújításán azonban sem másodalispán nem lett belőle, sem újabb főszolgabírói megbízatást nem kapott. A vármegye nemesi közössége táblabírósággal „vigasztalta” (2. ábra). 2. ábra: Deseő József pályája Hétszemélyes Tábla Helytartótanács Kancellária Kamara Királyi Tábla kerületi tábla első alispán másodalispán főjegyző főadóvevő ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Somogy vármegye tisztújításainak vizsgálata arról tanúskodik, hogy ragaszkodtak azokhoz a tisztségviselőkhöz, akik beváltak. Szakmáry Istvánt négyszer is megerősítették alszolgabírói hivatalában, habár kétszer is visszautasították kandidációját főszolgabírónak. Arra nem kvalifikálta nyilvánvalóan megfelelő hivatali ténykedése, mert - feltételezem - ahhoz magasabb presztízsre lett volna szüksége, illetve hozzáértése nem volt olyan fokú, hogy ezt pótolhatta volna. De ha hajlandó volt alszolgabíróként szolgálni - és úgy tűnik, nem sértődött meg azon, hogy főszolgabírónak nem tartották alkalmasnak, hanem hajlandó volt akkor nem kerestek helyette jobbat. A második figyelemre méltó eredménye a vizsgálatnak a „káderhiány” szemmel látható ténye, ami minden bizonnyal ott rejlett a tisztviselők nagy részének rendszeres meghosszabbítása mögött is. Más erre utaló jellel is találkozhatunk a forrásanyagban. 10 Baranyai (1914) 613. 449
