Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Tringli István: Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török hódítás előtt
Tringli István communior) nevezték, a 13. századi történeti hagyomány Óbudát a régi királyok által alapított és gyakran látogatott helynek nevezte.148 A középkori magyar történelem állandó királyi székhelyei - ha I. Károly pár esztendős temesvári tartózkodását nem számítjuk - mind e területen álltak: Óbuda, Buda, Visegrád, majd újra és végérvényesen Buda. Függetlenül attól, hogy hol volt a királyi székhely, Buda a 14. század elejétől az ország fővárosának („civitas principalis”) számított.149 Az összes sajátosság egyetlen okra vezethető vissza: nem sokkal azután, hogy a magyarok birtokba vették a Kárpát-medencét, e terület az ország közepének számított, aminek birtoka jelentős részben az uralkodócsalád kezén volt. Az évszázadok változásai - az állandó királyi székhely, a főváros létrejötte, a királyi birtokok nagy részének eladományozása - nem gyengítették, épp ellenkezőleg, erősítették a sajátosságokat. A központi helyzet formálta különlegessé az ország közepének viszonyait. Természetes tehát, hogy a középkori Magyarországon a politikai központ közelsége éppúgy az átlagostól eltérő viszonyokat teremtett, mint a központhoz képest periférikus helyzet. A SAJÁTOSSÁGOK SORSA Az ország közepén megfigyelhető sajátos kormányzati viszonyok sorsa érdekesen alakult: egy változást vagy változtatási törekvést rendre a különleges viszonyok megszilárdítása vagy a régebbi szokások megőrzésének törekvése követett. A változtatások legfőbb célja Pest megye ispán nélküli állapotának felszámolása volt, de az itt élők is ezt tekintették sajátos viszonyaik legfőbb jellegzetességének, és ehhez ragaszkodtak a legjobban. Az is a megye sajátos, ispán nélküli helyzetére adott válasz volt, hogy a 13. század első felétől 1342-ig az alnádor vezette a Pest megyei sedriát. Az ezt követő, teljesen ispán nélküli helyzeten az I. Ulászló halála után kiújult zavaros időkben akartak változtatni. Hédervári Lőrinc nádor megyésispánt akart föléjük helyezni, és a nemeseket arra kényszerítette, hogy ezt az ispánt elfogadják. Az ügy előzményeiről semmit sem tudunk, a nádor törekvéséről csupán onnan értesülünk, hogy emiatt a Pest megyei nemesek panasszal fordultak az 1446 pünkösdjén Hunyadi Jánost kormányzóvá választó országgyűléshez. A Pest megyeiek panasza a rendi korszak tipikus sérelme (gravamen) volt: szabadságaikra és előjogaikra („libertatibus et prerogativis ipsorum”) hivatkoztak, amely szerint Pest megyében sohasem volt megyésispán. Az országgyűlésre összesereglett nemesek, miután egyhangúan megbizonyosodtak arról, hogy a panaszosok ősi és régi idők óta („ab olim et ab antiquo”) az 148 Kumorovitz (1971). 149 Kubinyi (1995), Kubinyi (2001). 406
