Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Tringli István: Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török hódítás előtt
Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török, hódítás előtt A szállásadás és a bírói fennhatóság kéz a kézben jártak egymással. A descensus ugyanis a feljebbvalónak nemcsak joga, hanem kötelessége is volt: mindama népek felett, amelyek valaki - főleg az uralkodó - alá tartoztak, azok fölött bíráskodnia kellett. A bíró, vagy helyettese időről-időre bejárta azt a vidéket, amit rábíztak, és helyben igazságot szolgáltatott. A bíráskodás azonban nem volt ingyenes szolgáltatás. Ahol a bíró ítélkezett, azaz megszállt, ott gondoskodni kellett megvendégeléséről, ő és kísérői illő ellátásáról. A descensus tehát a bíró oldaláról nézve „megszállás”, a bíráskodást kérő személy felől nézve pedig „szállásadás” volt. A descensusnak szabott rendje volt, a bíró nem tehette meg, hogy rendszertelenül keresse fel a joghatósága alá tartozókat, hiszen így egyeseket feleslegesen jobban megterhelt volna, mint másokat. A bírónál igazságot kereső felperes azonban köteles volt gondoskodni az ellátásról. A descensus eredetileg valódi szállásadást jelentett: szállásról, ételről, italról való gondoskodást, amit szintén megszabott a szokásjog. Idővel azonban teljesen vagy részben adóvá alakították ezt a szolgáltatást. Mivel amúgy is szabottak voltak a descensus teljesítésének szabályai, először természetbeni adó lett belőle, azaz a helyi terményeknek megfelelő, meghatározott mennyiségű élelmiszert adtak a bírónak, majd pénzben leróható adóvá változott. Ha tehát Pest város német vendégei önállóan akartak ítélkezni, akkor nemcsak azt kellett kérniük a királytól, hogy vegye ki őket az illetékes bíró alól, hanem azt is, hogy ne szálljon meg rajtuk. Az ilyen megszállás a privilégium életbe léptének pillanatától kezdve károkozás volt, azt pedig hatalmaskodásnak (violentia) tekintették.44 A pesti privilégiumlevél szavait tehát nem úgy kell értelmeznünk, hogy a jogos megszállást és a bíráskodást megengedte az alnádornak, a hatalmasat pedig eltiltotta, hanem hogy teljesen eltiltotta a pestiek fölötti bíráskodástól, vele együtt attól is, hogy szállásadót követeljen tőlük, mindenféle ilyen követelést pedig jogtalan, hatalmas tettnek minősített. 1244-ben a király csak részben adott új kiváltságokat a pestieknek, ez az oklevél, egy korábban - valószínűleg 1231-ben - kelt szabadságlevél megújítása és kibővítése volt, e része pedig már a tatárok dúlásakor elveszett oklevélben is szerepelt.45 A Nyulak-szigete is az alnádor bírósága alá tartozott volna, a nyúlszigeti kolostor azonban királyi alapítású egyház volt, és mint ilyen, közvetlenül a király bírói joghatósága alá tartozott.46 1272-ben minden bizonynyal egy bírói hatásköri vita miatt kérték az apácák V. Istvántól azt, hogy tiltsa meg a Pesten székelő alnádornak („vicepalatino in Pest residenti”) és az ország más bíráinak, hogy a kolostor népei fölött ítélkezzenek, mondván, erre csak a királyi bíróságnak van joga.47 Az oklevél a bírák közül egyedül az alnádort 44 Tringli (2007). 45 Györffy (1997) 112. és 137. 46 Zsoldos (2001)45. 47 BTOE I. no 109. (126.) (RA no 2219). 379
