Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a megyei igazgatás történetéről - Tringli István: Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török hódítás előtt
Tringli István reket kiváltságoknak tekintette, ezek megőrzése pedig a középkori politikai rendszer egyik alapvető feladata volt. E tanulmány sajátos viszonyok alatt azokat az eltéréseket érti, amelyek a más megyékben tapasztaltaktól különböznek. Ezek között a sajátosságok között akadhat olyan, amelyik néhány más megyében is előfordul. Nem biztos azonban, hogy ok-okozati összefüggés rejlik a hasonló sajátosságok között, azaz az egyik megye berendezkedése befolyásolta volna a másikét. Hasonló berendezkedés mögött tehát nem kell mindig ún. hatást keresni. A középkori magyar megyék általános vonásainak számbavétele, igaz csupán néhány megye példáján, megtörtént, egy évtizeddel ezelőtt elkészült Pest és Pilis megyék középkori működésének részletes vizsgálata is, így tehát most lehetőség nyílik a csak Pestre és Pilisre jellemző, egyedi jelenségek számbavételére és ezek magyarázatára.1 A TERÜLET A középkori Pest és Pilis megyék területe a Dunakanyartól délre, a Duna két partján terült el. A jobb parton a Visegrádi-hegység és a Tétényi-fennsík, a bal parton a Gödöllői-dombság és a Solti-síkság jelölték ki észak-déli határait. A Dunától nyugatra csak kis területet foglalt el: a Visegrádi-, a Pilisi- és a Budaihegységet, valamint az attól délre fekvő síkság kis részét, keletre azonban a Duna-Tisza-köze egészen a Zagyváig Pest megyéhez tartozott. A vizsgált vidékhez kell sorolni a Csepel-szigetet, ami szinte az egész középkor során különálló kormányzati egység volt. E területet a megyeszervezés kezdetén, Szent István korában egy hatalmas megye foglalta magába, Visegrád megye. Ezzel az elnevezéssel csupán egyetlen forrásban találkozunk, István királynak 1009-ben, a veszprémi püspökség számára kelt oklevelében. Az oklevél többek között felsorolja azt a négy megyét (quatuor civitates), melyeket a király egyházaival, kápolnáival, oltáraival, határaival és vidékeivel együtt Szent Mihály veszprémi egyházának rendelt alá, ezek a következők: maga Veszprém megye, továbbá Fehér, Kolon és Visegrád megyék. Az oklevél nemcsak az egyházmegye területét állapította meg, hanem mindegyik megyében királyi birtokokat is adományozott az egyháznak, Visegrád megyében „egy Duna fölött fekvő falut, amelynek jobb oldalán az Aporügy nevű patak folyik”.2 Ez a falu a mai Szentendre, ahol idővel egy püspöki udvarház épült, és ami 1318-ig a veszprémi püspökök földesurasága alatt állott, amikor a falut és környékét Károly király elcserélte István püspökkel három zalai udvarnokfaluért.3 A megyének nevet adó vár szláv nevet viselt, 1 Tringli (2009a), Zsoldos (2001) és Tringli (2001). 2 DHA 52. 3 CD VIII/7. no 96. 370
