Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Hermann István: A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT
Hermann István Mint az a négy plébános röviden vázolt életpályájából látható, valamennyien esperesi tisztségből kerültek a székváros plébániájának élére, valamennyien tiszteletbeli kanonokok voltak vagy lettek kinevezésüket követően. Hárman tagjai lettek a veszprémi székeskáptalannak, Balassa István pedig 1777-ben a megalakuló fehérvári székeskáptalan tagjai közé nyert kinevezést. A fentiek megerősítik, hogy a veszprémi plébániai javadalom jelentősége meghaladta a kerületi esperesi tisztségekét. A főpásztor kipróbált, kivétel nélkül az egyházigazgatásban is jártas munkatárai kerülhettek csak Veszprémbe. Külön kiemeli a plébániai javadalom jelentőségét, hogy birtokosa egyúttal az egyházmegye Szent Annáról nevezett szemináriumának is prefektusa volt. A veszprémi plébános tekintélyben közvetlenül a káptalan tagjai után következett. A KÁPTALAN UTÁNPÓTLÁSA: A KERÜLETI ESPERESEK A 18. század első felében a veszprémi kanonokok fele közvetlenül a szomszédos, elsősorban a győri egyházmegyéből érkezett a káptalanba, s csak fele végzett korábban lelkipásztori tevékenységet a veszprémi egyházmegyében.61 Ez utóbbiak többsége is azonban csak az 1730-as évek második felétől került be a káptalanba. 1745-öt (gyakorlatilag 1755-öt) követően gyökeresen megváltozott a helyzet. Az ekkor kanonoki javadalomhoz jutott összesen 10 fő mindegyike egyházmegyés pap volt, s közülük egyedül Kis Pál volt az, aki papi pályáját más egyházmegyében kezdte, de kanonoki kinevezését megelőzően ő is szolgált a veszprémi egyházmegyében néhány évet. A fenti változásra kézenfekvő magyarázattal szolgál az egyházmegye újjáépítésének előrehaladása, megfelelő számú és megfelelő felkészültségű helyi papok előtérbe kerülése. Természetes, hogy az egyházmegyei papság köréből kikerülő kanonok döntő többsége kinevezését megelőzően kerületi esperesként bizonyította rátermettségét.62 Érdekes utal, hogy a veszprémi plébánia javadalmába még nem iktatták be. Tejfalusi kinevezése VÉL C/3 tom. 1. 159-160., Balassáé VÉL A/39/2 tóm. 20. 34—35. 61 1745-ig, Orosz Pál nagypréposti kinevezésével bezárólag vizsgáltam a kanonokokat. Orosz volt ugyanis az utolsó, aki kinevezését megelőzően nem volt veszprémi egyházmegyés. Más egyházmegyéből érkezett nyolc fő: Zádori Mihály, Újvári Mihály, Szabadi János, Stehenics János, Potyondi László, Hőgyészi Ferenc és Orosz Pál, s ide lehet sorolni minden valószínűség szerint Pápai Jánost is. Kinevezését megelőzően Veszprémben folytatott lelkipásztori tevékenységet kilenc fő: Ságodi István, Körmendi Imre, Nagy István, Fabsics Mihály, Padányi Bíró Márton, Pöstyéni Mihály, Szentimrei Szabó Ferenc, Kis István és Lenti István. Dubnicai István más egyházmegyéből érkezett aulistának, s veszprémi aulistaként nevezték ki a káptalan tagjává, így inkább az utóbbi csoportba sorolható. Az 1730-as évek előtt kinevezett egyházmegyés papok valamennyien (összesen négy személy) Zala megyei plébániáról, mégpedig Keszthelyről és Tapolcáról kerültek a káptalanba. Ezt követően a területi egyenetlenség csökkent. 62 A század első negyedében kinevezett kanonok korábbi esperességére nincs adat. Padányi Bíró Márton biztosan nem viselt esperesi tisztséget, rajta kívül Dubnicai István és Séllyei Nagy Ignác 194
