Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Hermann István: A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1777 KÖZÖTT
A VESZPRÉMI SZÉKESKÁPTALAN SZEMÉLYI ÖSSZETÉTELE 1700 ÉS 1 777 KÖZÖTT szabadságát. A fentebb elmondottak tükrében ilyesfajta korlátról nem beszélhetünk. A püspök tetszése szerint adományozta a megüresedett stallumokat. A káptalanon belüli előrelépés kényszer helyett egy-egy helyesnek bizonyult személyi döntés további megerősítése volt.” A főpásztor lehetőségeit sokkal inkább behatárolta az adományozható stallumok szűkössége. Különösen élesen merült fel ez a kérdés Padányi Bíró Márton egyházkormányzatának első tíz évében, 1745 és 1755 között, amikor egyetlen megüresedő javadalommal sem rendelkezhetett a főpásztor. A TISZTELETBELI KANONOKOK 1749-ben Padányi Bíró Márton püspök négy kerületi esperest tiszteletbeli kanonokká nevezett ki.33 34 Ettől kezdődően egészen 1777 novemberéig létezett a tiszteletbeli kanonoki cím az egyházmegyében.35 Az 1749-ben kelt első kinevezés szövegében eljárása indoklásaként előadta a főpásztor, hogy azokban a rendelkezésekben, amelyek a káptalan működését újjáalakításától fogva szabályozzák, említés történik rezidenciális kötelezettséggel nem terhelt, más néven tiszteletbeli kanonokokról.36 A tiszteletbeli kanonoki cím létrehozásának 33 A kánonjog értelmében a káptalani javadalmak élethosszig szóltak. Ennek következtében nem volt lehetősége a püspöknek, hogy egyes személyeket leváltson a javadalomról. A korrekció lehetőségét a mellőzés jelentette. 34 A forrásokban többnyire canonici honorarii néven kerülnek elő, előfordulnak azonban canonici titularesként említve is. Érdekes, hogy a többnyire esperesi tisztet viselő tiszteletbeli kanonokokkal folytatott levelezésekben csak ritkán utalnak az illető kitüntető címére. Tartalmazza azonban ezt Dravec József kéziratos schematizmusa, vő. Dravecz (1764—[ 1771 ]) 5. (Balassa István), 28. (Tomisics János), 69. (Tejfalusi György), 124. (Szopkovics János és Mulai János), 136. (Berencsi János). 35 A hiteleshelyi kiadmányok méltóságsorában 1777. október 20-én szerepelnek utoljára a tiszteletbeli kanonokok, bár november 2-án egy kiadmányban még visszautalnak az októberi méltóságsorra, vö. X. 20.: VeML Xll.l.i.aa. tóm. 21. no 1. [2-3.], XI. 2.: no 151. [9-10]. Egy november 4-én kelt kiadmány méltóságsora már nem említ tiszteletbeli kanonokokat, ahogy a Bajzát József által a 1780-ban a káptalannak kiadott statútumok, valamint az egyházmegye 1785- től vezetett kéziratos, majd 1795-től nyomtatott formában közzétett schematizmusai sem, vö. VeML Xll.l.i.aa. tóm. 21. no 152. [10-11], A Bajzát-féle statútumok Pfeiffer (1943) 57-81., a kéziratos schematizmusok a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban (VÉL A/49), míg a nyomtatott schematizmusok sorozata a Veszprémi Érseki Könyvtárban található meg. 36 „ ... siquidem antiques etiam constitutiones, quibus hocce capitulum ab origine sues reductionis utitur, canonicorum quoqfue] non residentium seu honorarior[um] mentionem facérét ...” VÉL A/39/2 tóm. 4. 458-460., idézett rész 459. Az ifjabb Sennyei István által a káptalannak 1667-ben adott rendelkezés 19. és 23. fejezetében valóban olvashatunk nem Veszprémben székelő kanonokokról. Pfeiffer (1943) 50. és 54. Ezeket az említéseket azonban véleményem szerint nem a Padányi Bíró Márton által kinevezett tiszteletbeli kanonokok előképeként kell értelmezni, hanem a 17. század végén fennállt tényleges helyzetet tükrözik, amikor is a székeskáptalan tagjai közül 187
