Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. (Veszprém, 2010)
Tanulmányok a veszprémi egyházmegye történetéről - Dénesi Tamás: Katolikus megújulás a 18. századi veszprémi egyházmegyében
Dénesi Tamás szerint nagyrészt felkészítették a jegyeseket, vagy ha ez nem is történt meg, az alapvető hittani ismeretekből vizsgáztatták a házasulókat. Acsády Ádám 1726- ban elrendelte, hogy a háromszori kihirdetést mindegyik felekezet lelkipásztora tartsa meg,"8 és ez a trienti határozat a vizitációk tanúsága szerint katolikus részről átment a gyakorlatba. Szintén Acsády 1726-os körlevelében találjuk azt az utasítást, amely megtiltotta protestáns prédikátoroknak a vegyes házasságok megkötését. Bíró Márton Acsády halála után még helynökként, 1744. december 1-jén tiltotta meg a vegyes házasságokat és elrendelte, hogy az ilyen házasságból született gyermekeket minden eszközzel katolikussá kell nevelni."9 A katolikus jegyesekkel kapcsolatban pedig úgy rendelkeztek, hogy idegen helyen csak plébánosi igazolással házasodhatnak össze.12(1 A problémás házassági eseteket egyébként 1726 óta azonnal jelenteni kellett a vikáriusnak.118 119 120 121 A katolikus megújulás színtere a plébánia és a hozzá kapcsolódó filiák rendszere volt. A barokk kori katolikus vallásosságban a helyi közösségeken túlmutató jelenség volt a búcsújárás. A társadalmi eseménynek is számító processziók, a kultuszhelyeken történt vallásos megnyilvánulások és csodás gyógyulások miatt a zarándokhelyeknek fokozott pasztorációs lehetőségeik voltak. Bár tudunk egyéni és családos zarándoklatokról is, a zarándokok valószínűleg többnyire papjuk vezetésével, processzióban, azaz közösségükkel érkeztek a kegyhelyekre. A vallásos társulatok szintén helyi keretek között szerveződtek, még akkor is, ha - a céheket nem számítva - szervezetileg valamelyik szerzetesrend, illetve kolostor fennhatósága alatt működtek. Kezdetben a kegyhelyek gondozásában a szerzetesség jóval nagyobb szerepet játszott az alsópapságnál, amely a 18. század második harmadától - a plébániahálózat újjászerveződésével - a zarándokhelyek ellátásában is egyre nagyobb szerepet vállalt. Ez a tendencia a vallásos társulatok esetében szintén megfigyelhető, hiszen a század első felében virágzó, ferences kolostorokhoz kapcsolódó kordás társulatok és a veszprémi piaristák irányítása alatt működő skapuláré társulat népszerűségét - a püspöki akarattól nem függetlenül - a század közepétől visszaszorította a Szentháromság Társulat, majd az 1770-es évektől az Oltáriszentség Társulata. Az utóbbi konfratemitások természetesen már a világi papság irányítása alatt álltak.122 A pasztoráció sikere érdekében a papságtól megkövetelték a kifogástalan életvitelt is. A Bíró Márton-féle vizitációk szerint a legtöbb plébános elfogadható módon élt a hívek közösségében és megfelelő viszonyt ápolt nyájával. 118 VÉL A/2 tom. 1. 3-4.v. 119 Pehm (1934) 92. és 236-238. 120 VÉL A/2 tóm. 2. 30-31. 121 VÉL A/2 tom. 1. 3^1.v. 122 Tüskés (1993) passim., Tüskés-Knapp (2001) 42-55. és 131-175., Dénesi (2008). 132
