Lichtneckert András: Veszprém vármegye községeinek urbáriumai, úrbéri és telepítési szerződései 1690-1836 - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 21. (Veszprém, 2009)
Urbáriumok, úrbéri és telepítési szerződések
Lókút úrbéri szerződése 1774. április 20. Alább megírtt, méltóságos cseszneki uraságoknak tisztye, Külső Bakonyban lévő lókúti lakosokkal most foló 1774-k esztendőben esendő Szent György napjátul fogva jövő 1777-k esztendőben esendő Szent György napig, azaz három esztendeig tartandó urbarialis contractusra léptem. Elsőben. Föntírtt lókúti helységbéliek kiadott urbárium szerént két egész és fél helet tartó gazdák lévén, ezek öszveségessen esztendőnként a méltóságos uraságoknak marhával tartoznának szolgálni 130 napokat, de mivel ez nékik nehezen esnék, tehát az ő szabad válosztások, kévánságok és könyörgések szerént minden egészheles gazda az ő marhájával tartozó 52 napi szolgálotyát ezen három esztendő alat, minden napot 40 pénzével, ahoz képest értvén a félhelest s fertálost is, megfizetni tartozik. Másodszor. Vannak 35 gazdák zsöllérekkel edjüt, kik az urbáriumban neveztetnek, és házoik is vannak, ki-ki ugyan urbárium szerént 1 forint füstpénzt fog adni. Harmadszor. Ugyanazon urbáriumban emiétet 15 zsöllérek, kiknek házoik vannak, mindenik különössen 18 napi gyalog munkára köteles lészen, ki-ki minden egy nap számot 20 pénzével meg fogja váltani. Negyedszer. Vajért, kapanyokért, csibékért és tojásokért a' fönt írt egészheles gazdák és ahoz képest értvén a' félhelest és fertálost is, ki-ki urbárium szerént 80 pénzt fog adni, borjúért pedig az urbáriumban kitett mód szerént fönt írtt harmadfél helyhez képest 12 1 /2 pénzt fognak fizetni. Eötödször. Mégis az urbárium rendelése szerént kitett öllyfát ottan megnevezett gazdák megvágotni és az uraságoknak ezen dominiumbéli majorjukban behordani, úgyszintin méhekbűl, bárányokbul, gidákbul és mindenféle veteményekbűl, a' mint az urbáriumban föl vagyon téve, természet szerént járandó kilenczedet, a' kendert kivévén, mivel ide aláb az ellengedtetik, kiadni és ezen helységben rendölendő helyre bétakaríttani tartoznak. Hatodszor. Az urbárium conscriptiója után jöttek ezen helységben ollan zsöllérek, kiknek házoik is vannak, úgymint Bent György, Simecskó Márton, Smák Mihály, Knecz János és Horornig István, ezek is öten lévén, ki-ki 1 forint füstpénzt fog adni, ezenkévül pedig mindenikre különössen 18 gyalog napszám esvén, melly 90 gyalog napszámot tészen, mindenikmindenik illen napszámot 20 pénzével fogja megváltani. Hetedszer. Jöttek mégis az urbárium kiadása után ház nélkül való más zsöllérek, úgymint Moraviczki Márton, Vretenák Mátyás, Rákhely Páll, Mihavecz János, Vretenák Pál, Dudás Márton, Kubicza Jakab, Rapai János, iffjú Mihavecz János, Szloboda Márton, Horhersnyi Mihály és Német mészáros, ezek is 13 lévén, és mindenikre 12 gyalog napszám esvén, melly 156 napszámot tészen, mindenik illen napszámokat 20 pénzével meg fogja váltani. Nyolczadszor. A' melly hoszú fuarral, ismit fonyásokkal vagy a' helet az kenderbűi kiadandó kilenczedel ezen helységbéliek a' méltóságos ura-