Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

BUDAY CSABA: Nemzetközi családtörténeti konferencia kicsit más szemszögből...

II. 1829-1895 KÖZÖTTI IDŐSZAK KUTATÁSA. EGYHÁZI ANYAKÖNYWEZETÉS. Ebben az időszakban már szét kell választani a kutatási területet felekezeti felosztás szerint. A római katolikusok esetén az anyakönyvezetés sokáig még latin nyelven történt, változás többnyire csak az 1860-as évektől történt. A református és evangélikus vallás esetén azonban már az anyakönyvvezetés kezdetétől, általában az 1720-as évektől, a bejegyzések többnyire magyarul történtek. 1829-től kezdődően az adatokat táblázatba írták, ahol minden fontos adatnak megfelelő rublikája (mezője) volt. A születési anyakönyvek esetén feltüntették mindkét szülő adatát, elsősorban nevét, a keresztszülők neveit, majd a későbbiek során, a szülők életkorát és lakcímét is. 1850-1854 közötti időktől azonban már a bejegyzésekből megismerhetjük a szülők foglalkozását is, melyek fontos információtartalommal bírnak a későbbiek folyamán, egyes családok esetén különböző mesterséget, szakmát űzők esetén. Ezen időszakban a születési adatok többnyire pontosak, megbízhatóak, jól kutathatóak. A házassági bejegyzések kutatásakor már találkozunk nehézségekkel. Sokszor szakítottak a már korábban használt gyakorlattal, mely szerint feltüntették a házasulandó férj életkorát, s csupán csak a nevét és rangját jegyezték be, ha volt. Például 1831. január 20-án a következő bejegyzést találjuk a szentkirály szab adj ai református egyház anyakönyvében „...településünkön lakó nemes Pósa Sándor ifjú legény, feleségül vette, a szintén településünkön lakó néhai nemes Cseh János árva hajadon leányát Juliannát.' 1 '' Az ilyen bejegyzésből nem derül ki, hogy például Ns Pósa Sándor mikor született, kik voltak az ő szülei, és az sem, hogy felesége Cseh Julianna, aki néhai Cseh János árva, hajadon leánya, mikor született és ki volt az édesanyja. Azt viszont megtudjuk ebből a bejegyzésből, hogy mindkét személy az adott településen élt, s hogy Cseh Julianna édesapja a házasságkötés idején már halott volt, illetve mindkét személy a nemesek közé tartozott. Nézzük meg, hogy mit tudunk ebben az esetben tenni! Kikeressük a születési adatokból, hogy abban az időben (kb. 1800-1812 között) kik születtek Pósa Sándor néven? Születési év, hó, nap Apa neve Anya neve 1790. december 15. Pósa Péter Bakos Sára 1803. október 3. Pósa János Bartza Zsuzsanna 1804. október 27. Pósa János Bartza Zsuzsanna 1805. március 26. Pósa János Horváth Zsuzsanna 1813. január 17. Pósa Péter Szigethy Sára

Next

/
Oldalképek
Tartalom