Családtörténeti kutatás határon innen és túl - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 20. (Veszprém, 2009)

MESZLÉNYI ZSOLT: Részletek a 18. századi gannai források komplex elemzéséből

Ha a keresztelési adatok hiányoznak, akkor ez a beköltözés egyik olyan jele lehet, amikor a szülők gyermekeikkel együtt érkeztek más településről. Jó néhány esetben azonban nem lehet ezzel magyarázni az adatok hiányát. A halálozási anyakönyv hiányosságait csak néhány esetben lehet észrevenni, hiszen itt érzékelhető leginkább az elvándorlás. Emellett azonban gondolhatunk máshol bekövetkezett balesetekre, vagy éppen a külhoni háborúkban eltűnt katonákra, akikről ilyen információt ebben a korban még nem olvashatunk. 217 Csak abban az esetben tudjuk pontosan meghatározni az illető elhunytának hozzávetőleges idejét, ha özvegye újra házasságot köt. A több ilyen esetből Polt (született Szabadics) Orsolyáét mutatnám be, aki 1772. január 12-én ment feleségül a Polányból érkező Polt Györgyhöz. Utoljára 1784. szeptember 5-én van említve hatodik gyermekének, Anna Máriának születésekor, férje - aki ez egyetlen Polt György a faluban - 1786. október 24­én már özvegyként veszi el Praszt Ferdinánd (mellesleg ő sem szerepel a halotti anyakönyvben) özvegyét, Egerman Margitot, aki 1789 májusában már gyermeket is szül neki. A hosszú távú célok között szerepel a feldolgozott korszak bővítése egészen a második világháborút követő időszakig, ezért szükséges volt a dolgozatban feldolgozott viszonylag rövidebb (20 éves) időszak ellenére nominatív elemzéssel vizsgálni az anyagot. A nominatív vizsgálat lehetővé teszi, hogy egyes nevesített személyek életének részleteit megismerhessük. Kit és honnan választottak házastársul, hány gyermekük volt, s azoknak milyen nevet adtak, kinél voltak házassági tanúk vagy éppen keresztapák, kivel kerültek komasági viszonyba, házastársuk halála után mikor és kit vettek feleségül, kivel s melyik házban laktak együtt, végül hány évesen szálltak a sírba. AZ ANYAKÖNYVEK ELEMZÉSE A terjedelmi korlátok sajnos nem teszik lehetővé, hogy a teljes elemzést jelen cikkbe emeljem, így igyekszem azokra a blokkokra szorítkozni, melyek kifejezetten hasznosak lehetnek a családkutatók számára. A kimaradás sorsára így leginkább a névtani, a nemzetiségi, a demográfiai és statisztikai elemzések, valamint ezek több településsel történő összevetései jutottak. Összességében a húsz év alatt 314 (333) fiú, és 260 (282) lány, azaz 576 (617) gyermek született Gannán. A táblázatban a keresztelési anyakönyvben szerepeltek száma mellett zárójelben feltüntettem azok számát, akiknek a halotti anyakönyv szerint hozzávetőlegesen abban az évben kellett születniük. A különbség 41 fő (alig 7 %), ami az első években érthetően magasabb, hiszen 217 A 19. század második felében a História Domus vezetése során már kitérnek a plébánosok az ilyen eseményekre is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom