Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

Az udvarra a nagykapun át lehetett szekérrel bemenni. A kapu vagy latinul porta volt az adó (portális adó) alapja, ezért előfordult, hogy egy telekre több házat is építettek.

81 A ház szobájában szegényes bútorzatot találunk: ácsolt-gyalult asztalokat, székeket, az „ágybélieknek" és az értékesebb holmiknak ládát, melyet veszély esetén könnyen menekíteni lehetett. A kor falusi embere már ismerte az ágyat, a lepedőt, párnát és ágyterítőt, de nem mondhatni, hogy kényelmesen pihenhetett, hiszen egy ágyban többen is aludtak, s előfordulhatott, hogy a férfiak az istállóban aludtak az állatokkal. A konyhaberendezés is puritán volt: néhány fazék, lábas, korsó, villa, kés és kanál tökéletesen megfelelt az igényeknek. A leveses ételek fogyasztásához megtette a saját faragású fakanál, a húsokhoz a kés és favilla. A gazdagabb családoknál a fémeszközök is előfordulhattak. A ruházatot is az egyszerűség és célszerűség szabta meg. A nők a lábbeli felett szoknyát, a férfiak köntös-forma tunikát hordtak; a nők fejkendővel, a férfiak kalappal vagy nemezsüveggel védték fejüket. Télen az inget felváltotta a bunda (suba), a prémek és a melegebb öltözet. A nők - ha tehették - szívesen használtak ékszereket: a gyermekek és fiatal nők gazdagon díszített pártát, az asszonyok övet, fülbevalót, karperecet, bronz- és ezüstgyűrűket hordtak, ruhájukat csatok, gombok díszítették. Az öltözködésben a parasztokra egyszerre hatott a városi polgárság és a kisbirtokos nemesség viselete, A termést részint a szobában, részint a kamrában, illetve a pincében őrizték. A bort hordókban-tárolták. A gabonafélék tárolásához ekkor még a kamra padlózatába épített agyagvermek voltak divatban. Valószínűleg a kamrában tárolták a mezőgazdasági eszközöket is. A kapát, metszőkést, sarlót, ásót, a halászati eszközöket. A sarlót - bármily meglepő - nagy becsben tartották, hiszen az aratás eszköze volt. A kis szem veszteség érdekében ugyanis a XVIII. század végéig Magyarországon nem kaszával, hanem sarlóval arattak. A parasztokat 1514-ig jogilag nem korlátozták abban, hogy fegyvert viseljenek, így például a tőr, nyíl, íj, dárda Lovason is mindennapos tárgynak számított. A fegyverekre nemcsak a telekkatonaság (paraszti katonáskodás) intézménye miatt volt szükség, hanem vadászat céljából is.

82 A vallási élet normái ádiatották a mindennapokat. Ha a közelmúltban felfedezett 1515. évi veszprémi egyházmegyei zsinat határozatait elemezzük, közelebb kerülhetünk a kor gondolkodásmódjához.

83 A zsinat szabályozta a papok (klerikusok, szerzetesek) és a hívek életét is. A falusi plébánosoktól önmegtartóztató, példamutató, feddhetetlen életet követeltek; házukban idegen asszonyt nem tarthattak, 81 Későbbi példaként említjük, hogy az 1598-ból 33 vármegyéből fennmaradt házösszeírásról készült elemzés kimutatta, hogy ekkor a házak száma tízszer több volt, mint a két évvel korábbi portaszám. A különböző időszakokból fennmaradt házösszeírások (adóösszeírások) alapján megdőlt az a köztudatban is meggyökerezett nézet, miszerint a török kori Magyarország a demográfiai hanyatlás, pusztulás korszaka volt. DÁVID Zoltán: Az 1598. évi házösszeírás. KSH Levéltára, Bp., 2001. IV. 82 Az áttekintést nagyrészt Kubinyi András kutatásai alapján készítettem. KUBINYI András: A parasztság hétköznapi élete a középkori Magyarországon. = VMMK 17 (1984) 221-232. 8j SOLYMOSI László: Az 1515. évi veszprémi zsinat és a vallásos élet. - V. Fodor Zsuzsa (szerk.): Tudomány és művészet Veszprémben a 13-15. században. Veszprém, 1996. 57-74.