Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

adlak túl portékájukon, majd az üres kocsikat itt vásárolt dinnyével töltötték meg és úgy tértek vissza újra komppal az északi partra, ahol azután a dinnyét értékesítették. Ez nem volt egyedi jelenség, az egész Balaton-felvidéken létező sajátos árukapcsolásnak mondható. A magyar nyelvterületen másutt sem volt elszigetelt jelenség. Hasonlóan tettek az aggteleki meszesek is. A mész értékesítése után gyümölccsel, zöldségfélével rakták meg kocsijukat, amit azután hazafelé menet árultak. Egyébként ilyenformán a saját háztartásaik szükségleteit ugyancsak beszerezhették.

33 Gyalogosan közlekedtek a faluban fel-feltűnő vándor házalók, a batyuzó kereskedők. Hátukon vagy a nyakukban vitték az eladásra kínált portékájukat, többnyire ruhaanyagot. A helyiek lengyeleknek mondták őket, de nem zárható ki szlovák nemzetiségük sem, hisz a Felföldön többen is foglalkoztak közülük házaló kereskedelemmel.

34 Lovas árucsere kapcsolatait döntően a közvetlenség jellemezte. Még állatkereskedelmében sem igényelte a közvetítőket, maguk a gazdák személyesen bonyolították le az üzletet a vásárlókkal. Terménykereskedelmét, élelmiszer kereskedelmét ugyancsak ez jellemezte. Egyetlen területen lépett közbe a felvásárló kereskedelmet folytató közvetítő. A mandulát ugyanis a dióval ellentétben nem közvetlen piaci árusítással értékesítették, hanem a kiről leszedett állapotában. Ez azt jelentette, hogy tehát héjastól egy alsóőrsi kereskedőnek, bizonyos Kürtösnének adták el, aki viszont megtisztította és úgy árusította. A termelőknek a felvásárláskor fizetett, az árusításból származó haszon az övé maradt. A társadalom perifériájára szorult személyek a vándorkereskedőkhöz, házalókhoz hasonlóan ugyancsak visszatérően, de alkalomszerűen keresték fel a falut. Közéjük tartoztak az általában ismeretlen származási helyű koldusok, akiknek száma tekintélyesnek mondható. Veszprém és Füred között többnyire ugyanazon személyek jártak. Külön edényekben, zacskókban, tarisznyákban gyűjtötték az élelmet, terményeket. Akadt néhány asszony, akik szánalomból egy-egy darab szalonnát, télen egy-egy tányér meleg ételt adtak nekik. Előfordult egy-két fillér is, azonban ezt többnyire a kocsmában italra költötték. Emlegettek egy szentkirályszabadjai vak koldust, akit anyja kísért mindig és rakta el a kapott élelmiszereket. A vándoralakok jellegzetes csoportját alkották a mutatványosok közé sorolható cirkuszosok, akik évente legalább egyszer Lovason is megjelentek. Sátrukat rendszerint a kocsma udvarán verték fel, ahova a műsorukra kíváncsiak belépőjegy megtérítésével mehettek be. Belépti díjként mindent elfogadtak: tojást, répát. 33 S. LACKOVITS Emőke: A Balaton szerepe a paraszti árucserében. In: SZABADFALVI József és VIGA Gyula (szerk.): Árucsere és migráció. Miskolc, 1986. 165-173. PACSUNÉ FODOR Sári: A palotai meszesek. Várpalota, 1995. 22-29. VIGA Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon. Debrecen-Miskolc, 1990. 177. '

u Recens adatokból ismert, hogy Füredet és Füred környékét is felkeresték ezek a nagyon mobil szlovák házalók. Balatonfüred monográfiájának néprajzi része is tartalmaz ilyen adatokat. Azonban erre vonatkozólag VIGA Gyulának vannak kiterjedt kutatásai, amelyek mindezt alátámasztják. Elegendő csak a már idézett munkáit említeni