Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

A piacra vitt termékek harmadik csoportját a tej haszon jelentette. Lovas állattartásában arányait tekintve jelentősnek mondható a lótartás, igazán azonban a sertés és baromfiállományra valamint a szarvasmarhatartásra épült állattenyésztése.

29 Ahol két-három tehenet tartottak, onnan már jutott tejtermék piacra is. Egyébként rendszeresen hordták a tejhasznot Alsóörsre is. ahol a nyaralókból tekintélyes vásárlói kör telt ki, akik havonta egyszer fizettek a gazdáknak. Alkalmazták a házhoz vitelt, de az országosan elterjedt formát, a háztól történő eladást is. Vásárlóik egy jelentősnek mondható csoportját adták az iparban (Fűzfőn. Füreden, Veszprémben) munkát vállaló helybeliek. Az állandó vevőkörrel rendelkező gazdák több liter friss tejet és jelentős mennyiségű tejterméket adhattak el rendszeresen. Ez az élelmiszerkereskedelem egyébként külön jellegzetessége volt mind a területi, mind a társadalmi munkamegosztásnak. Többféle kapcsolatot, az állandótól az alkalomszerűig terjedőt egyszerre egyesített, így kétségtelenül az árucserének is sajátos területét jelentette,

30 Mivel a falu a szőlőtermesztés kiterjedt táján helyezkedett el, kereskedelméből a bor sem maradhatott ki, sőt. abban figyelemreméltó helyet szerzett. Bár szántóföldi növénytermesztésében első helyen a búza állt már a XVIII. században. Jelentősnek mondható állattartása is, azonban a fő megélhetési forrást a szőlő jelentette a falu számára.

31 A bor legfontosabb felvásárlói a kocsmárosok voltak, akik Győrből, Pápáról cs a Bakony falvaiból érkeztek, onnan, ahol a szőlő- és bortermelés elenyészőnek számított. Általában karácsony cs újév között szokták a bort elvinni. A tehetősebb felvásárlók azonnal, a kevésbé tehetősek csak a bor értékesítése után fizettek az eladóknak. Sok esetben állandó üzleti kapcsolat alakult ki a borosgazda és a kocsmáros között, aki rendszeresen ugyanazt a termelőt kereste fel. Ez kölcsönös bizalmat is feltételezett. A szervezett árucsere mellett Lovason is létezett a házaló- és vándorkereskedelem. A szervezett csere állal üresen maradt teret töltötték ezzel ki. Rendszeres, időleges (alkalmi), esetleges formái egyaránt előfordultak. Ez a csereforma nagy múltra visszatekintő és a vándoriparral való kapcsolata sem elhanyagolható. A vándorkereskedők tevékenységét törvényekkel biztosították már 1852-től.

32 Voltak gyalogosan közlekedő és egyedül járó kereskedők, de szekérrel házalók is. Jellegzetes alakját képviselte e csoportnak a bazáros, a bosnyák „vacákos", aki á vásároknak állandó figurája volt, különösen az I. világháborút megelőzően. Mindenféle apróságot, ollót, tűt, bicskát, pipát, szalagot egyszerre árult. A vándorkcreskedelem állandóan, de rendszertelenül visszatérő, szekérrel közlekedő szereplői voltak a meszesek, akik mindig mészkemence bontását követően jelentek meg. Várpalotáról cs környékéről érkeztek. A meszet kocsiról, pénzért árulták. Nemcsak a Balaton északi oldalát látták el mésszel, hanem a délit is. Tihanynál komppal mentek át Szántódig, ahonnan az egész környéket felkeresték. Itt :y JANKÓ János: A Balaton-melléki lakosság néprajza. Bp. 1902. 291. 10 VIGA Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon. Debrecen-Miskolc, 1990. 117. 11 KOVACSICS József-ILA Bálint: Veszprém megye helytörténeti lexikona II. Bp. 1988. 277. n Uo. 147-149.