Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)

úton (végrehajtással) szerezzen érvényt a követelésnek. 1925 tavaszán a tanító készpénzfizetését is rendezték: 60 papírkorona helyett 60 aranykoronában határoz­ták meg járandóságát. 66 Az éves költségvetés meghatározásakor a tandíjat is termé­szetben határozták meg. Az iskolába járó katolikus gyermekek az 1925/26. tanévre fejenként 20 kg rozsot fizettek a beíratáskor. Az egyházi adót is gabonában hajtot­ták be: az egyháztagok személyük után 5 kg rozsot, emellett vagyonuktól, öt osz­tályban függően 5-80 kg mennyiséget fizettek (1 kg-ot 2000 koronában számol­tak). 67 A lakosok anyagi viszonyai miatt a két világháború között az egyház kevés be­ruházásra vállalkozott. A kiadások javarésze a lelkész, tanító, harangozó, valamint a templom és iskola fenntartására ment el. Az egyház továbbra is fenntartotta az ún. takarék gabonamagtár at, melyet két-két személy kezelt. Bevételi forrásai között az ingatlanon (szőlőn) kívül a balatoni nádlásijog is fennmaradt. 68 Az egyházközség teherbíró képessége fokozatosan nőtt, amit mutat, hog}' 1925­ben 42, 1940-ben már 81 választójogú egyháztagot tartottak nyilván. 69 1924 szeptemberében Klopf Lajos kőművesmester a kőkerítés falazásáért és egy ablaknyílás befalazásáért 320 koronát vett fel. 70 1 9 27-ben az iskola bővítését ter­vezték, 1940-ben bevezették a villanyt. Az iskola a tanítólakással egy épületben, de különbejáratú helyiségben műkö­dött. A "régi és kicsi", nem minden előírt berendezési tárggyal ellátott szobában a gyermekek villanyvilágítás mellett tanulhattak. A szegényebbek tankönyveit segély, illetve "kölcsöntaiikönyvtár" révén biztosították. Az előírt szemléltetőanyagok egyike-másika hiányzott (pl. a beszéd- és értelemgyakorlat szemléltető képei), ami a tanítást akadályozta. A tanító összevont osztályrendszerben tanított: az I-VI. osztályokban a beiratkozottak száma 1-7 között ingadozott, a mindennapi iskolá­ban 25-30, az I— III. osztályos ismétlőben 8-10 gyermek tanult. A statisztikai adatokat a fennmaradt iskolalátogatási jegyzőkönyvek alapján az I-VI. osztályosok számát az alábbiakban közöljük: DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Az egyházmegyei gondnok levele Szűcs József lelkész-espereshez. 107/1925. sz. A kezelési feljegyzés szerint a felszólítást 1925. február 5-én kapta meg az esperes. 66 DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Presbitériumi jkv. fogalmazványa 1925. március 29. 67 DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Presbitériumi jkv. fogalmazata 1925. április 5. 68 DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Presbitériumi jkv. fogalmazata. 1925. június 21. Ekkor Mecséri István és Vajda Gábor kezelte a magtárat. 69 DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Választók névjegyzékei 1925., 1940. 70 DREL III. 218. b. Lovas református leányegyház iratai. Klopf Lajos kőművesmester nyilatkozata. Lovas, 1925. április 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom