Lovas község története. Egy Balaton-felvidéki falu múltja és jelene - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 16. (Veszprém, 2001)
A konfirmációi oktatásnál a régi Tóth Ferenc Agenda nem használható. 163 Elvégre bele kell törődnünk, hogy vannak könyvek - mint Tóth Ferenc Kiskátéja is melyek hajók lettek talán ötven vagy száz esztendeig: mégis elérkezik az idő, amikor részükre csak a tisztes emlékezet és nem a gyakorlati élet sorompói állanak nyitva. Egy olyan korban, amikor a vallásos, hittani kérdések benn voltak jobban a világban, amikor még a tisztán dogmatikus prédikációkat, kátémagyarázatokat kitartóan hallgatták, a heidelbergi kátét tanulták, az énekeskönyvet betéve tudták, a konfirmációi oktatás csak forma lehetett, hogy épfpjen megadják annak is a módját: jó volt a kis Tóth Fferenc] Agenda is, melyet épülve hallgattak és meg is értettek olyanok, akik református hitrendszerükben a mai közönség átlagához képest doktorok voltak. De mit tanulhat ebből az oktató könyvből a gyermek, mit taníthat ebből az oktató manapság, amikor a konfirmációi előkészítés az egyedüli rendszeres hittan az egész tanterven keresztül? Az a kis Agenda számot ad bizonyos hittani ismeretekről, de nem nyújt ismereteket. A mai tantervnek sem felel meg. Én már bizonyára sok más hivataltársammal együtt a Kis József Konfirmációi kátéját használom több idő óta. 164 Most pedig lám, milyen szépen megegyezik a könyvecske tartalma az új tanterv anyagával, 165 minüia csak reá szabták volna. Nem találom helytállónak azt a kifogást, hogy falusi iskolába sok, amit ad. 166 Hiszen kihagyásokkal lehet tenni. Már maga a könyv is kisebb betűkkel jelzi a kevésbé lényegeset, de elolvasásra, sőt, ha idő van rá, megtanulásra is nagyon érdemeset. Amellett, ha kell, még többet is kihagyhatunk anélkül, hogy a tárgyak összefüggése, kerek egész volta csorbát szenvedne. Mindenből azt adja, mit a mai viszonyok követelnek és úgy adja, amint a vallásos ismeret és érzés fejlesztése kívánja. Ezt nem hiába tanulják a gyermekek. És nem hiába kerül a családba: felnőttek is elolvashatják, tanulhatnak belőle. A konfirmációkor pedig - úgy tapasztaltam - a gyülekezet is nagy lelki haszonnal, érdeklődéssel hallgatja a feleleteket, a tárgyhoz fűzött magyarázó fejtegetéseket és a legszebben magyarázó bibliai idézeteket. Méltán foglalkoztatja az oktatókat most, az iskolai év elején a kérdés, hogyan illeszkedjenek az új tantervhez különösen a vallástaniak terén az olyan osztálytiknál, melyeknek kézikönyve még nincs készen? Ezt a néhány megjegyzést akartam én is fűzni a tárgyhoz, mely megérdemli a közfigyelmet. Szűcs József alsóörsi ref. lelkész 1 3 Tóth Ferenc (1768-1844) vörösberényi születésű dunántúli református püspök népiskolai tankönyvét 1805-ben adták ki Győrben, az I. világháború előtt már ennek 20. kiadását használták. TÓTH Ferenc: Az uri szent vatsorához készítő katékhismus, mellyet az ehhez intézett ágendával egygyütt az Ur vatsorájával legelőször élni akaró reform, gyermekek számára készített s kiadott —. Győr, 1805. 164 Kis József (1862-?) hedrahelyi születésű református teológiai tanár 1910-ben Pápán kiadott müvéről van szó, aki 1892-től Pápán, a Teológiai Akadémián tanított; 1898-tól a Dunántúli Protestáns Lapot szerkesztette. Vö. SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1899. VI. 348. 165 A lapszerkesztő jegyzete: A múlt évben egészen ahhoz alkalmaztatva adtam ki. 166 A lapszerkesztő jegyzete: Én pedig eddig is elvégeztem február elsejétől a konfirmációig; és igen szépen megtanulták a gyermekek. Most meg egy egész év van rá.