Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)
A mészárszék évi árendája 50 forint volt, amelyből 5 /u részre 20 forint 50 krajcár esett, egy öregágra 4 forint 12 Vi krajcár. A malom és a mészárszék összes felosztható jövedelmét azonban nem osztották szét a közbirtokosok között, hanem - legalábbis ekkor - visszatartották a földméréssel kapcsolatos költségekre. 168 A Bazsó Istvántól bevett 1827. Szent Mihály-napi malomárendát, a mészárszék- és kocsmaárendákat ugyan felosztották, de a határ fölmérésének költségeire fordították, ezért Boronkay István perceptor kezében hagyták. Az árendákból származó bevételeket a Boronkayak részéről 21 személy között kellett felosztani. 169 A malomárenda a legjelentősebb közös bevétel, rendszeresen és közvetlenül abból fizették a közös költségeket. Pl. 1829. november 2-án a vágás alá jött erdőnek a numerizálásákor a numerizálók ellátására, papirosra, plajbászra Bazsó árendás molnár 3 forintot fizetett. 1830. január l-jén a molnár 198 forintot fizetett ki három erdőkerülő konvenciójába. 170 Hasonló módon használták fel a kocsmabérletet, pl. 1830 áprilisában a berhidai lakosok, mint a kocsmák bérlői, 100 váltóforintot kifizettek a földmérőnek. 171 1825-ben, amikor a Boronkayak 12 forintot, Sidó Ferenc és Szmrtnik Imre 10 forintot fizettek egy kőből épített gyaloghídra, 12 forint 21 krajcárt még felvettek Hersli zsidótól, így összesen 34 forint 21 krajcárt fizettek. A híd megépítését Markó József öregbíróra, egyszersmind hegybíróra bízták, ő készített számadást a költségekről, amelyet azután Boronkay János ellenőrzött, s 1825. november l-jén a számadást elfogadta. 172 Boronkay Dániel, majd a fia, Boronkay Ferenc - mint a legidősb atyafi volt közbirtokossági levéltár, a Berhidai Archívum gondviselője, aki a templom szomszédságában archívumot is építtetett a levelek számára. Boronkay Ferenc 1844. augusztus 30-án a vármegye első alispánjánál panaszt tett közbirtokos társaira, a Késmárkyakra, akik 1844. július 18-án az archívum ajtajára két reteszvasat és két lakatot tetettek, amelyeknek kulcsait Késmárky Gábor és Karátson István magukhoz vették. 173 Boronkay az archívumba való visszahelyeztetését kérte, a Késmárkyak viszont 1844. december 20-án, felolvasva a december 15-i famíliái gyűlés nyilatkozatát, azzal vádolták Boronkayt, hogy nem viselte jól a levéltár gondját: „legérdekesebb okleveleinket nem a tartásukra épült s a tűzi veszedelemtől teljesen biztos archívumunkban, hanem már nem is tulajdon házánál tartogatta, úgyhogy midőn az írt július 16-án a tűzi veszedelem, s pedig épen az ellentmondónak eladott házánál kiütvén, már a ház belsejébe is kezdett harapódzni a tűz, a leveleinket rejtő szoba ablakvasainak kiszaggatásával mind az ellenmondó tulajdon személyét, mind a leveleket az ablakon által kellett megmenteni." 174 Boronkay erre azt válaszolta, hogy a levelek regesztráció végett voltak nála és Sidó úrnál, s már az archívumba viszatétettek. 175 A Késmárkyak 1845. január 17-i famíliái gyűlésükön az archívum ügyében rendszabályokat alkottak, amelyeket 12 közbirtokos írt alá: „Família leveleinknek biztossabb, mindenkit megnyugtatható jövendő gondviselésének eszközlésére szükséges intézkedések megtétele végett e mái napra, úgymint folyó 1845-k esztendei Januarius 17-ére rendelt família concursusunk meg tartatván, az írt érdemben e következendők határoztattak. l-o. Família leveleink senkinek, akárki légyen az, magános gondviselése alá ne adattassanak, hanem azok az e' végre közös költségen épített arcliívumunkban, amint már el is vagyon rendelve, ellen zárok alatt köz gondviselés alatt tartassanak.
