Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

sok elmondták, hogy a két falu közösen őriztette a nyájat. A kanászház Berhidán, a többi pásztorház Peremartonban volt. A csordát azon az úton hajtották ki, ahol 1791 táján cigányházak épültek. Az elválás (1759) után külön fogadtak pásztorokat, tehát az új telepesek már nem közösködtek a berhidaiakkal.

44 A peremartoniak a nemesi szabadságot nem sokáig élvezhették háborítatlanul. A veszprémi káptalan 1734. január 12-én több Veszprém, Somogy, Zala megyei falu és Veszprém, Somogy, Tolna, Zala megyei részbirtok, egy mencshelyi nemesi telek és az essegvári vár felének visszaszerzéséért táblai pert indított.

45 A peremartoniak közül Losonczy Farkas Pál - Bőnyből a peremartoni közbirtokossághoz intézett 1733. október 21 -i levele szerint - már tudott a készülő perről. Levelében írt a per elvi alapjairól. Abban bízott, hogy a török időkben világi kézre jutott jószágok ügye olyan sok családot érint, hogy nem fognak ellenük dönteni a perben.

46 A peremartoniak, a község összes birtokosa, 1734-ben Losonczy Farkas Pál és Tóth János adománybirtokosok részére adott meghatalmazást a peres ügyek intézésére.

47 A peremartoniak részéről a per irányítása Losonczy Farkas Pál kezében volt, aki 1734. december 14-i levelében már az ítélőmesterek, prókátorok és egyebek iránti „discretióhoz" szükséges tennivalókat taglalta. Vadakat, őzeket, madarakat kért, mert a discretio szükséges, a pénzük pedig kevés volt.

48 A káptalan által indított alapper vagy anyaper a kereset leszállításával végződött 1748-ban. Emiatt a káptalan egyszerű perújítást (novi simplicis processus) kezdeményezett 1749. május 22-én a peremartoni közbirtokosok ellen, amely a királyi táblán a peremartoniak fölmentésével, a hétszemélyes táblán azonban a perük elvesztésével végződött.

49 Losonczy Farkas János már 1749 elején tudott a káptalan perújítási szándékáról. Előbb feleségén keresztül értesítette a peremartoniakat, majd Bécsben 1749. február 2-án kelt levelében már kész tényként kezelte azt. Sürgette a pereskedés költségeire a pénz összeszedését. „Most is ezen jó emberek által újra kívántam tudósíttani, hogy minden úttal móddal azon legyen, mibül szerezzen pénzt, mert majd lesz mire költeni, csak legyen mit, nyomban legyen kegyelmetek csendességben és békességes tűréssel, az Úr Isten jóra fordíthattya dolgunkat, melyért mindazonáltal könyörögnünk kell."

50 A per 1752 februárjában már vesztésre állt. Ez kiviláglik Boronkay Sámuel berhidai és Szűcs Pál baracskai közbirtokos leveleiből is. Boronkay 1752. február 14-én írta a peremartoniaknak: „nagyon sajnálom kegyelmetek szerentsétlen állapottyát, mellyet ingyen sem reméllettem volna, tudván a' kegyelmetek igaz régi törvényes jussát, kívántam s kívánnám is örvendetesseb kimenetelét érni." Azt tanácsolta nekik, hogy ragaszkodjanak az elévüléshez, ami talán segítheti őket Peremarton megtartásában. Szűcs Pál 1752. február 22-én viszont már arra adott tanácsot, hogyan lehet törvényes módon ellenállni az ítélet végrehajtásának, hogyan kell a visszaűzetést megtenni: miután a végrehajtásra kiküldött felolvasta az ítéletet, bot vagy csákány felemelésével kell a visszaűzetést kinyilvánítani.

51 A peremartoniak Szűcs Pál tanácsa szerint cselekedtek, így az ítélet végrehajtására 1752. március 13-án kiküldött Nagy Pál ítélőmester a perben győztes káptalannak nem adhatta át Peremartont, mert Losonczy Farkas János a háza előtt - a többi peremartoni egyetértésével - a végrehajtást bot felemelésével meg-