Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
II. Középkor (Ifj. Falussy József)
középkori Magyarországon elterjedt volt a bortermelés jövedelmező volta miatt. A püspökség birtokai közül Csopakon 23, Berhidán 29, Patvásárán 16, Ősiben 10 szőlő volt a vidéki birtokosok kezén. A 29 vidéki szőlőművelő Berhidán köteles volt egy kappant, két kalácsot és két köböl zabot is adni ajándékképpen a szőlőterületek használatáért. 116 Volt-e - korlátozott - mezővárosi fejlődés a veszprémi püspökség birtokain? A mezővárosok (oppidum) a XIII-XIV. sz. fordulójától kezdenek kialakulni a népesebb falvakból, amelyek többnyire a kereskedelmi utak mellett feküdtek. Kialakulásukat elősegítette a jobbágyság szabad költözésének az engedélyezése, gazdasági alapul pedig az árutermelés fejlődése szolgált. A mezővárosok a király, nagy többségükben pedig az egyházi és világi nagybirtokosok falvaiból alakultak ki. A mezővárosi fejlődés első lépcsője az volt, amikor a népességszámban és vagyonban gyarapodó falu nagyobb pénzösszeg lefizetése ellenében vásártartási jogot nyert. Következő lépésben a mezővárosi fejlődés útjára lépett település szolgáltatási kedvezményt kapott, amelyek közül a legáltalánosabb az volt, hogy a földesúri kötelezettségeket, adókat egy összegben (census, taxa) fizette. így elszakadt a közvetlen szál, amely a szolgáltatásokon keresztül a jobbágyot földesurához fűzte, mivel a mezőváros lakói nem a földesúrnak fizettek közvetlenül, hanem saját elöljáróságuknak. Jogilag abban különböztek a szabad királyi városoktól, hogy továbbra is földesúri fennhatóság alatt álltak (a földesúr lehetett éppen a király is) és a lakosság jobbágyállapotú volt. Ennek külsődleges jele volt, hogy falat nem emelhettek belsőségeik köré. Földesúri joghatóság alatt állottak (úriszék, bíró- és tisztviselőválasztásukba uruknak beleszólása volt). A mezővárosok - a későbbi századokban is - nem rendelkeztek egységes jogállással, hanem különböztek egymástól a megszerzett privilégiumaik tekintetében. A mezőváros többnyire gazdasági téren is eltért az általános falusi termelési módoktól és valamilyen monokulturális termelésre tért át, pl. kerti művelés, gyümölcs- és zöldségtermesztés. A legelterjedtebb, mezővárosi fejlődést eredményező gazdálkodási ág a szőlőtermesztés, az Alföldön pedig a nagyállattartás volt. A mezővárosok kézműves iparának fejlődése elmaradt a szabad királyi városokétól, mivel az iparosok elsősorban mezőgazdasági tevékenységet folytattak, s csak emellett a mezőgazdasági munkák szüneteltetésekor foglalkoztak kézműiparral. Településeink közül Berhida és Peremarton már az 1488. évi Veszprém megyei adólajstrom elkészítése idején népes településnek számított. Berhida lakossága 44, Kovácsi 12, Peremarton 44, Rostás 11 forint állami adót fizetett, ami ugyanannyi portának felelt meg. 117 Csánki Dezső történész, a középkor kutatója Berényhydát még mezővárosnak tekintette, de a veszprémi püspökség 1524. évi urbáriuma szerint nem volt mezőváros. Csánki azokat a jobbágytelepüléseket, amelyek heti és országos vásártartási joggal rendelkeztek, a mezővárosok közé sorolta. Az urbáriumban felsorolt szolgáltatások és a szolgáltatások teljesítésének módja is azt bizonyítja, hogy Berhida nem volt mezőváros. Volt viszont hetivására már 1436-ban. Országos vásárára vonatkozó adat 1461-ből maradt fenn egy 1465 körüli oklevélben. (Nem régen a történetírás még Peremartont is mezővárosnak tekintette, azonban a kutatás megállapította, hogy nem a Veszprém megyei, hanem a Tolna megyei Peremarton rendelkezett mezővárosi kiváltsággal.) 118 '
