Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

VI. Népi kultúra és népi társadalom

Újévkor a férfiak, fiúgyermekek köszöntem mentek a rokon családokhoz. Az analógiás cselekedetek és tilalmak e napon is érvényben voltak. Asszonylátogatót, mint a szerencse elrontóját nem fogadtak. Kölcsönadni valamit ugyancsak tilos volt: kifelé semmi nem mehetett a házból, csak be, mert ez az egész esztendőre kihatott, ezért különösen szigorúan megtartották. Ez is az évkezdethez kapcsolódó hiedelmekhez tartozott. Vízkereszt, január 6-a napjához csak egyházi szertartás kötődött. A templomban megszentelt vízből mindenki vitt haza, amelyből feltöltötték a szenteltvíztartókat. Üvegben tartották a vizet, a szobrok között. M. G.-ék házában pl. az üvegre „szentelt víz" feliratú címkét is ragasztottak. Amikor halott volt egy háznál, akkor ebből a szentelt vízből öntöttek ki egy pohárba, beletéve cérnával összekötött három rozsszálat (Atya + Fiú + Szentlélek). A halottas házhoz sietők ezzel hintették meg kereszt alakban a ravatalt, a szemfedőt. A XX. század elején még betegség és a gonosz „megrontó" elűzésére is szenteltvizet használtak. Amikor új házat építettek, ennek sarkait ugyancsak szenteltvízzel hintették meg, a gonosz távol tartását szolgálva. A vízkereszt napján történő házszentelés már a második világháború előtt is csak szórványos volt, ami a háború után meg is szűnt. Új ház építésekor azonban a pappal megszenteltették azt, majd áldomással, közös lakomával ünnepelték meg elkészültét, amelyen a lelkipásztor is részt vett. A karácsonyi ünnepkör záró napja Gyertyaszentelő, amikor is a templomban gyertyát szentelnek ma is, de a hívek között alig akad gyertyát szenteltető. Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.) ünnepe, Jézus Krisztus templomban való bemutatásának emléknapja, s a gyertya az Úr jelképe. A két világháború között még általános szokás volt, hogy a hívek e napon maguknak gyertyát szenteltettek, amelyet párba kötve az első szoba falára, a szentképek vagy a sublóton álló szobrok közé akasztottak. Amikor a családban beteg volt, a szentelt gyertyát gyújtották meg, ha halott volt, a szentelt gyertyákat égették mellette éjjel-nappal, hisz állandóan volt vele valaki, egészen a koporsó lezártáig. Ilyenkor mindig a régebbi szentelt gyertyákat használták először. Az előző esztendőből maradt szentelt gyertyákból gyújtottak meg az úrnapi körmenetben is. Szent Balázsnak, a torokbajban szenvedők közbenjárójának napján (február 3.) a templomban adott „torokáldásra" (Balázs-áldás) többnyire mindenki elment. Az újesztendő kezdetétől farsangig terjedő időszak néhány januári-februári napja időjárási reguláival, illetve időjárásjóslásával került be a jeles napok közé. Évszázados tapasztalatok eredményei fogalmazódtak meg ezekben a jóslatokban. Úgy tartották, hogy 1. ha vízkereszt napján csepeg az eresz, vagy hólé ered a kerékvágásban, termő idő lesz; 2. „ha szépen fénylik Vince (január 22.), tele lesz borral a pince, padlás, kamra, csűr, így Mihály (szeptember 29.) édes bort szűr"; 3. Pál fordulásakor (január 25.) az aznapi időt meghatározónak tartották az emberre is, a termésre is: „Pál fordulta, ha tiszta, bőven terem mező, puszta. Ha szeles, jó hadakozás, ha ködös, embernek sírt ás, de ha esős vagy nedves, lesz akkor a kenyér kedves." (vagyis kevés lesz belőle); 4. Mátyás (február 24.), azaz a jégtörő, ha nem talál, hoz, ha talál, akkor visz, vagyis a kemény hideg ezt követően megszűnik, az enyhe idő pedig hidegre fordul. Bár az öregektől tanulta mindig a felnövekvő nemzedék e jóslatokat, azonban a kalendáriumok szerepe rendkívül je-