Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
fordítottak. 1948-49-ben a pap egy pár ökrét adta el, abból állította ki a János vitéz bemutatásához a katolikus ifjúságból kikerült szereplőknek a ruhát és a díszleteket. Óriási sikere volt a darabnak. Az egyik tanító a dalárdát is szervezni kezdte, de a közben kitört második világháború miatt nem alakult meg. A leghosszabb életű vallásos egyesület a Rózsafüzér Társulat volt, amely feltehetően a múlt század második felében alakult meg és az 1970-es évekig működött. Ma már nem járnak össze a tagok, nincs titokcsere sem, csak a tagdíjat szedik be, azért, hogy ha egy volt tag meghal, koszorút csináltathassanak számára és misét mondathassanak lelki üdvéért. A működő társulatnak nők és férfiak, öregek, fiatalok egyaránt tagjai lehettek, sőt családon belül öröklődött a tagság, így kapcsolódott be a felnövekvő nemzedék. A Rózsafüzér Társulat 15-20 koszorúból állt, amelyek utcánként vagy rokoni csoportonként szerveződtek. Egy koszorúnak 15 tagja volt, élén a koszorúfővel, többnyire idősebb asszonnyal. 73 O kísérte figyelemmel a titokcserét, amelyet egy füzetbe vezetett (ez eltűnt!), nehogy valaki eltévessze. O szedte össze a tagdíjat is, amely önkéntes volt. A tagok mindenike egy, a titkokra utaló szentképet őrzött magánál. A tagdíjból pótolták az elkopott szentképeket, évi egy misét mondattak a Szűzanya tiszteletére, valamint az elhunyt tagokért ugyancsak ebből az összegből mondatták a misét. A társulat jelképei: a zászló, a négy lámpa, a kereszt és a rózsafüzér még megvannak, de már használaton kívül. Korábban temetéseknél és körmeneteknél használták őket. Minden tagnak templomban megáldott saját rózsafüzére volt. Koszorúikat önmaguk szervezték meg, így a vallásgyakorlaton túl a társulat a közélet gyakorlatához is segítséget nyújtott, hozzájárulva a csoportöntudat formálásához. 74 Ezek a társulatok népszerűségüket annak köszönhették Barna Gábor szerint, hogy a nagy közösségeket az egyén számára átlátható kis közösségekké bontották le, erősítették a családi, rokoni, szomszédsági kapcsolatokat (a szerveződés alapjai!), továbbá integráló erőt jelentettek a nagyobb közösségekhez. 75 A koszorú tagjai minden hónap újhold vasárnapján találkoztak a délutáni litánián, s ilyenkor történt a titokcsere, azaz a jegyváltás. Ekkor kaptak új szentképet is. Egy titok teljes elmondása egy hónapot vett igénybe. Mindenki saját beosztása szerint otthon, de naponta maga imádkozott. Újholdvasárnap litánián csak a Rózsafüzért mondták, egyébként pedig vasárnaponként litánia előtt kerítettek sort a közösen és hangosan elmondott Rózsafüzérre. Az idősebb asszonyok imaórát is szoktak tartani, amikor együtt mondták végig az Örvendetes, a Fájdalmas vagy a Dicsőséges Olvasót. Együtt jártak el a májusi, s különösen az októberi Utániakra, amikor esténként öt tizedet imádkoztak, majd elmondták a lorettoi litániát, s ezt követően vagy megelőzően még egy imádságot és éneket. Szentségimádáskor beosztották, hogy ki mikor imádkozzon. Felváltották egymást, így folyamatossá tették az imádságot. Talán ennek mintájára szervezték meg 1998-ban a Fatimái Szűz Mária szobrának vándorútján, hogy egész nap, amíg Berhidán volt a szobor, valaki mindig imádkozott előtte, nem hagyták egyedül. Bármelyik társulati tag temetésekor, a szertartás megkezdése előtt a társulat tagjai már a ravatalnál álltak, négyen tartva a lámpákat, egy a zászlót, egy a
