Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
VI. Népi kultúra és népi társadalom
annak köszönhette, ha leesett, általában elaludt, ritkán okozott tüzet, szemben pl. a petróleumlámpával. A tehetősebb gazdák az 1930-as években már villanyvilágítást használtak. A kisebb gazdaságokban az istállót közvetlenül követte még egy helyiség, ami a tárolás feladatát látta el, ezért általában pajta névvel illették, bár az eredeti gabonatároló épülettől méretében és elhelyezése tekintetében is eltért. Ez az építkezési forma jellemezte az 1940-50-es éveket, amikor az épületfelújításokra vagy éppenséggel új ház építésére sor került, a pajtának nevezett tárolóhelyiség zárta le a hoszszanti alaprajzú, 4-5 helyiséges lakóépületet (az előtte következő istállóval együtt). A lakótelek szokásos tartozéka még a disznóól, ami szintén sárból vagy vályogból készült változó méretben, többnyire karóból, később dróthálóból készített akollal, előtérrel. Helye az udvar istálló körüli traktusára esett. Némelyik helyen a hízók számára fából rótt, lábakon álló hidas állt, hasonlóan a hegyvidéki, bakonyi porták megszokott tartozékához. Ez a szűkös faépítmény lényegesen alkalmasabb a kevés mozgásra kényszerített hízó elhelyezésére és ellátására. 21 A baromfi számára csak az utóbbi évtizedekben emeltek gondosabban kivitelezett, vályogból, téglából vagy deszkából készített ólakat. A szabad kémények megszűnését követően pedig egy addig ismeretlen épület jelent meg a portákon, a füstölő, vályogból rakott keskeny, magas, jól zárható, sajátos formájú építmény. Gazdálkodás A határ Amint az egykori településismertető leírások kevésbé kedvező adottságokról szólnak, úgy a helybeliek véleménye szerint is meglehetősen változó minőségű, nehezen művelhető földek jellemezték ezt a vidéket. Részben köves, a Séd mellett vizenyős, másutt pedig hamar kiszáradó, gyengén termő földekre panaszkodtak. Egy jellemző és szemléletes berhidai megfogalmazás szerint „szomjas határunk van, sóderos, nem lehetett jó termésre számítani". 22 Kiskovácsiban az egyik legelőként használt határrészt a következő rigmussal illették: „Kiskovácsi híres község, Krétát terem Kotyor hegység." Ugyanis, ha az itteni mészkövet megfaragták, az valóban fogott, ezért az iskolában is használták. 23 Annak ellenére, hogy néhány korábbi településleírás kimondottan kedvező képet rajzolt Berhida határbeli adottságairól, mint pl. Vályi: „földgye termékeny, legelője elég, réttyei jók" 24 , vagy hasonlót említ Thiele: „termékeny szántóföld, jó rét, sok legelő" 25 , a község elöljárósága 1842-ben a határ urbáriális osztályba sorolását számos dűlő esetében korrigálni kívánta, jóval alacsonyabb értékűnek tartván azt. Amint többek között írták, pl. az „Alsó Rétet, valamint a' Szigeti rétet is, annál fogva, mivel mindeggyikenn sarjú is szokott rendeseim teremni, úgy becsülték, hogy 1000 aölön egy szekér széna megterem. - Tilos allyai első dűlőben az Erdő sarkánál a' mint a' Sári Puszta határával öszve sarkallik, négy holdnyit követsessége miatt a' 2 lk osztályba... - Öreg Tilost, ha
