Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

martoniakról írt, akiktől el kell venni a berhidai templomot, ami csak úgy értelmezhető, hogy a berhidai templom egy olyan telken állt, amelyet a peremartoniak is magukénak vallottak. Ez a telek az egyik Keresztes- vagy Tóthy-féle telek volt, amelyet a peremartoni Losonczy János is meg akart szerezni peres úton, de a Boronkayaktól nem tudta elvenni. 20 1743. október 10-én Boronkay Sámuel kérésére a királyi tábla elrendelte a tanúkihallgatást két Keresztes-féle telek ügyében. A peremartoni nemesek közül Uzdy János azt vallotta, hogy a Keresztes helyek birtokosainak, a Boronkayaknak két nemesi telkén vagy curiáján 20 jobbágy lakik, „az templom pedighlen az külső curián vagyon építve". Molnár István peremartoni nemes elmondta, hogy a Boronkay família vásárlással szerezte meg a két Keresztes helyet. A Sár vagy Séd vize felőli telken felsorolt három házat, az egyikben egy zsidó, azelőtt Vörös István ispán, a másikban Nagy Mihály, a harmadikban Újváry Péter lakott. A másik telken külön házakban Csizmazia Márton, Kertay János, Vörös Pál, Mihály Péter, Márkus János, Kertay Mihály, Szabó Gergely, Keresztes István, Körmöndy György, Boka István, Berky János, Totth Márton, Szalay Mihály, Gönczöl István, ifjabb és öregebb Molnár István lakott, azonkívül két pásztorház, egy kocsma és a templom is a funduson állt. A tanúvallomások érdekessége, hogy (tévesen) valamennyi peremartoni nemes úgy tudta, hogy a berhidai templomot Huszár Zsófia építtette. A berhidai templom kérdése tehát egyfelől felekezeti kérdés volt, másfelől azonban összefüggött a határkérdéssel. Emiatt, ha a telket Peremartonhoz akarták foglalni, a Boronkayak nem haboztak szövetségre lépni a reformátusokkal. Boronkay Sámuel pl. 1751. május 30-án felhatalmazást adott berhidai lakosoknak, de peremartoni nemeseknek is arra, hogy ha valaki a parochiális szentegyházat el akarná foglalni, ellene állhassanak. 1756-ban Késmárky György tudatta a Boronkayakkal, hogy a folyamodványukra Bécsből nem érkezett kedvező rendelkezés.

123 1758. november 28-án a peremartoni nemesek egyezséget kötöttek a Boronkayakkal. Elismerték, hogy a templom, amelyben istentiszteleteiket tartják, s az a ház, amelyben Torkos Jakab superintendens mint peremartoni prédikátor lakik, nem peremartoni, hanem berhidai földön van. Elismerték azt is, hogy a templomban az istentiszteletet, a prédikátor a lakását a berhidai földesurak, nevezetesen a Boronkayak engedelmével folytatják és tartják. Mikor Padányi Bíró Márton a hajmáskéri templomot elfoglalta, hírlett, hogy a berhidait is elfoglalja, ezért Boronkay Sámuelhez folyamodtak, akitől írásban engedélyt kaptak arra, hogy a foglalásnak ellene állhassanak. S mivel Peremartont, amelyet eddig ők birtokoltak, a királyi kúria a káptalannak ítélte, hírlett, hogy a templomot és a prédikátori házat Peremartonban levőnek tartják. Hogy a Boronkayak őket az eddigi ususban megtartsák és a veszprémi káptalan ellen oltalmazzák, arra kötelezték magukat és utódaikat, hogy mivel a Boronkayaknak papjuk és istentiszteletük lakóhelyükön nincs, és Ősibe kell járniuk istentiszteletre, ezért vasár- és egyéb ünepnapokon tartoznak egy alkalmatosságot adni nekik, amelyen Ősibe vagy más közelebb levő pápista faluba, Ösküre vagy Hajmáskérre istentiszteletre járhatnak. A Boronkayak pedig tartoznak őket a templomban és a prédikátori házban megvédeni és megtartani.

124 A szakirodalomban gyakran az 1759-es esztendő szerepel a kistemplom visszafoglalásának dátumaként, pedig ebben az évben csak a plébánia szervezése