Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)

IV. A Rákóczi-szabadságharctól a polgári átalakulás kezdetéig (Liditneckert András)

azután a maguk részén lévő földeket megszántották, tavaszival elvetették. A megmaradt földeket a Késmárkyak felszántatták és elvettették a jobbágyaikkal. Ugyanígy történt a szőlőhegy birtokba vétele is, a Boronkayak a maguk szőleit megmunkáltatták, a maradékot, amely a nagyobb rész volt, a Késmárkyak műveltették. A birtok elfoglalásakor Boronkay István Simák árendás juhásznak megígérte a kiszórását és birkáinak az agyonlövetését, ami végül is nem történt meg, de Bencze Ferenc jobbágynak ki kellett takarodnia, a helyébe a jágerokat tették, és kénytelen volt egyik jobbágy barátjának az istállójában lakni.

114 A Késmárkyak és a Boronkayak vitája 1811. május 13-án egyezséggel végződött, amely szerint a Késmárkyak a Fekete jussal együtt Berhida 7

/i2 részét, a Boronkayak része pedig 5

/n részét birtokolhatták, s ennek megfelelően részesedtek a közös jövedelmekből és viselték a közös költségeket. A Késmárkyak részébe tartozott a jobbágyi birtok is, tehát a Boronkayaknak nem voltak telkes jobbágyaik.

115 A családi alapon szervezett közbirtokosság Berhidán azóta működött, hogy a Boronkayak megszerezték a birtokot. A közbirtokosság működtetését a közös birtok, a közös épületek és jövedelmek (malmok, kocsmák, mészárszékek), a közösen gyakorolt földesúri jogok tették szükségessé. A berhidai jobbágyokkal 1723-ban közösen kötöttek szerződést. A Beniczkyek 1763 óta laktak berhidai birtokukon, a Boronkayak fokozatosan költöztek Berhidára. Id. Beniczky Antalt 1758. január 5-i levelében Rosos János tájékoztatta arról, hogy a Boronkayak kezdenek Berhidára költözni és ott gazdálkodni: „Boronkai uraimék meg szaporodván és haza szakadván, gazdálkodnak, és jobban is, amint lehet, mert a mellyiknek eszébe jut, hogy nincsen földgye vagyis réttye, tehát nem a maga embereitűi, hanem az enyimektűl ragadozzák erővel s hatalommal földgyeit s réttyeit. Boronkai Miklós uram házán alul, hogy neki keze ügyében vagyon, veteményes kertyét emberemnek el foglalta, s maga háza udvarálioz kerítette. Ahol parrag földeket kapnak, az akárki emberéé legyen, minthogy nékiek szükségek vagyon reája, foglallak."

116 Talán ez az értesülés vezette arra Beniczkyt, hogy 1760. október 29-én, a birtok kiváltása után másfél hónappal megosztozzon Késmárky Györggyel és a Boronkayakkal a berhidai belső telkeken és földeken.

117 A Boronkayak Berhidára költözése azonban sosem vált teljessé, másutt is laktak és voltak birtokaik, házaik. így lehetséges az, hogy Berhida falu rendtartását Győrben szövegezték meg a közbirtokosok 1767-ben. Boronkay Éva pedig 1757. június 25-én, miután megtörtént a családi osztozkodás a berhidai jobbágyokon, a neki jutott jobbágyokat Győrbe rendelte, hogy restanciáikat megfizessék, különben - megfenyegette őket -, kemény kézre, azaz árendába adja birtokrészét velük együtt.

118 Az 1750-60-as években e közbirtokosságnak talán a legnagyobb erőfeszítést a berhidai kistemplom visszaszerzése jelentette. A templom visszavételének szándéka már 1751. március 8-án megjelenik Boronkay Jánosnak fiához írt levelében, melyben arról is tudósította, hogy élvezi Rosos Jánosnak, a zálogbirtokosnak a támogatását az ügyben: „A berhidai templomot a' református peremartoni szomszéd attyafiaktul, mellyet is már 120 esztendőtűi foghva ingen bírtak, Rosos János urammal egyett értvén most el akarjuk venni, imádkozzál magad is ezen igyekezetnek szerenczés progressusáért...".

119 Boronkay János a levelében a pere-