Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000)
I. Régészeti korok
talált cserép megőrzi a festést ugyanis égetés után festették az edényeket vörös földfestékkel, az pedig a földben könnyen elporlad. A két lelőhely 3 km-re van egymástól. A rézkor első harmadában még a lengyeli kultúra élt ezen a vidéken. A rézkor középső szakaszából nem ismerünk lelőhelyet Berhida határában, tehát egy ideig nem volt lakott a vidék. Ez természetesen a véletlen műve, mert a megyében másutt megvannak a lelőhelyek, az élet sosem szűnt meg teljesen. Egyetlen cseréptöredékünk van a középső rézkor végéről (tűzdelt barázdás díszű, a szakirodalomban Furchenstich néven ismert kerámia), a Káloz-patak déli partjáról, ami talán települést jelez: Peremarton-Külsőmajor II. 10 (1. ábra 6.) Ezt követően hirtelen megugrik a lelőhelyszám, a késő rézkori badeni (péceli) kultúrának négy települését ismerjük Berhidán. Három a Séd mellett, egy a Káloz-patak közelében, egymástól 1-3-5 km távolságra. Lelőhelyek: 1. Rét feletti dűlő. 11 Papkeszi és Berhida határán, a Séd északi partján található a lelőhely. (1. ábra 7.) 2. Kiskovácsi szőlők 12 a Séd déli partján, az előbbi lelőhelytől kb. 1 km távolságban. (1. ábra 8.) 3. Szennyes-hegy. 13 A legnagyobb berhidai őskori lelőhelyet ebben a korszakban is lakták. (1, ábra 5.) 4. Róma-domb. 14 Római kori lelőhely a Káloz-pataktól délre, ahol badeni cserepeket is találtak a korábbi település nyomaként. A lelőhely a pataktól túlságosan messze van, a település ténye emiatt bizonytalan. (1. ábra 9.) A badeni lelőhelyek elhelyezkedése, a lelőhelysűrűség meglepően azonos a vonaldíszes kerámia kultúráéval. Nehéz magyarázatot találni erre a jelenségre, ugyanis jelentős különbségek vannak a két időszak között. A neolitikum meleg, esős klímájú, ezzel szemben a rézkor kifejezetten száraz. A neolitikus kertműveléssel szemben a késő rézkorban az állattenyésztés volt hangsúlyos. A rézkor után ismét egy rövid települési hiátus következik. Korai bronzkori lelőhelyet eddig még nem találtak a berhidai határban. Megjegyzendő, hogy a Papkeszihez tartozó Séd-szakaszon több is van, tehát csupán a véletlen műve, hogy a berhidain egy sem akad. A bronzkor közepén, az i. e. XVII. század körül népesül be újra a vidék, a mészbetétes edények népének három települését és egy temetőjét ismerjük Berhidán. E kultúra népe lakta a bronzkor közepén az egész Dunántúlt. A lelőhelyek csoportosulása alapján Bandi Gábor törzsi területeket határolt körül 15 , ezek egyike a veszprémi. A legtöbb lelőhely Veszprém város környékén található. Ez nem véletlen, hiszen a vár területén feltártak egy teleprészietet 16 , ami azt jelzi, hogy törzsi központ állt ott. Veszprém területén több jelentős sírszámú temető tartozott a várhoz. A Séd mentén találjuk csoportokba rendeződve a további lelőhelyeket és a Balaton északkeleti csücskénél Balatonszőlőstől Balatonakarattyáig. Berhida közelében az 1930-as években feltárt Királyszentistván a legnevezetesebb lelőhely, Papkeszi leletei szintén ismertek. A három berhidai lelőhelyegyüttes egymástól 5-5 km-re fekszik.
