Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

XIII. A Savanyúvíztől a világfürdőig (Lichtneckert András)

dött Szívkórházzá az 1949-ben államosított Balatonfüred Gyógyfürdő és Éghajlati Gyógyintézet. A fürdőtelep a folytonos építkezések következtében fejlődött, a panaszok vagy a nagy tűzvészek után egy-egy nagyobb építési hullám teljesen átformálta arculatát. Vajda Sámuel tihanyi bencés apát 1763-tól megengedte magánosoknak, hogy faházakat állítsanak a forrás környékén. 1764-ben megépült az alsó traktérház. Az 1770-es években a vendégek száma egy nyáron meghaladta a 200 főt. 1775-ben egy óriási felhőszakadás tönkretette az épületeket és a forrást, ezért kőfallal kerítették és három csövet is kivezettek belőle. A sok panasz és a divatba jött dorbézolás miatt Vajda Sámuel apát 1784-ban bérbe adta a fürdőt Pummer Zakariás sümegi patikáriusnak és Nagy Borbély Ferencnek. A szerződésben felsorolt berendezés: kádak, rézkazánok, faabrincsok, vízmerítők, sajtárok, 32 kád két-két vasabrinccsal, nyolc kád egy vasabrinccsal, három kád faabrinccsal, 26 hátas szék. Két év múlva Kántor Gábor sebész lett a bérlő. A helytartótanács 1784-ben a füredi földbirtokosokat arra ösztönözte, hogy építkezzenek a fürdő körül. A Pálóczi Horváth Ádám által 1785-ben készített térképen látható jelentősebb épületek: az Oroszy-pince, amelyet megvásárolt az apátság; a tihanyi apátság vendéglője, amely 1781-ben épült, később felső vendéglő vagy felső traktérház néven említik, 1802-től pedig Nagyvendéglő néven tűnik fel (ebből fejlődött ki a Grand Hotel); istálló; kápolna, amely 1761-ben épült és mellette harangláb állt; három beszállóház, köztük az alsó vendéglő, amely 1764-ben épült, 1781-ben vendéglővel bővítették, s valószínűleg 1793-ban emelet húztak rá; konyha; füstölő konyha; gyógyszertár és zárt fürdő; gr. Esterházy Kázmér arácsi háza és a kocsmaépület; ásványvízkút (főforrás). 1786-ban feloszlatták a rendet, a fürdő kamarai kezelésbe került, a Vallásalap tulajdona lett. 1808-ig Schiller József bérelte a fürdőt évi 300 forintért. II. József 1784. január 18-i rendelete szabályozta a savanyűvíz fogyasztását. Helyben ingyenesen lehetett fogyasztani, aki elvitte, annak fizetnie kellett érte. Az 1785. április 30-i ujabb szabályozás után lepecsételt palackokban hozták forgalomba a savanyúvizet „Fons Acidularum Fürediensis" körirattal. Távolabbra kőkorsókban szállították. A helytartótanács több rendeletet adott ki a savanyúvízzel kapcsolatban. 1785-ben rendelkeztek a fürdőorvos és sebész kinevezéséről, kiadták a „Füredi savanyúvíz források szabályai"-t. 1786-ban előírták a fürdőorvos, sebész, gyógyszerész és rendőrbiztos kinevezését. Elsőként Oesterreicher Manes Józsefet nevezték ki fürdőorvosnak, megszabták kötelességeit és jogait. Az 1786-ban kiadott fürdői szabályzat a kűtról és forrásról, a kút környékéről, az épületekről és a tűzvédelemről, a vendégek élelmezéséről, cselédeikről, az egészségügyi személyzetről (doktor, borbély, patikáros, ferdős), a lelkigondozásról és a politikai biztosról részletesen rendelkezett. A savanyú vízi vásártartásra az engedélyt I. Ferenc 1797-ben adta ki, amikor a fürdőtelep a kamarai Vallásalap kezelésében volt. 1797-től megtartották a vásárokat. Egy 1835. évi perben nemes Varga Zsigmond és nemes Somogyi Imre a visszahelyeztetésüket kérték a savanyúvízi kocsmájukba és fundusukba, amelyen az öregatyjuknak boráruló sátra volt. A perben Kutasi Mihály tanú emlékei alapján leírta a vásárt: „az öreg attyával, a Savanyó vízre, hol akkor valóságos vásár tartatott, kalmárok s mindenféle árusok voltak, lementek, ott az öreg attya egy kusztorát is vett a tanúnak." Tolnay Ferenc, aki Varga György bérese volt, elmondta, hogy a gazdája a vásár idején bort méretett, kalácsot, pecsenyét árult egy földbe leásott ágakon álló levélszínben. Oroszy Pál is egy levélszín alatt árulta a bort. A csopaki öregek az 1799. évi savanyúvízi vásárról tanúskodtak, de a perben olyan iratokat is bemutattak, amelyek szerint 1798-ban a refor-