Balatonfüred és Balatonarács története - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 14. (Veszprém, 1999)

XIII. A Savanyúvíztől a világfürdőig (Lichtneckert András)

dennemű épületeket, úgymint szobákat, konyhát, kamarát, fürdőházakat, azokban lévő két üstöt vagyis vízmelegítő rézfazekakat, fürdőkádakat." A szerződés napján készült összeírásban 5 asztal, 5 ágy, edények, 23 fürdőkád és az épületek vannak felsorolva. A fürdő többé nem került vissza az eladósodott özvegyhez, s miután Lécs Ágoston kifizette a hitelezőket, 1755-ben 2300 rajnai forintért és az özvegy öltözetére adott hat aranyért megvásárolta tőle a fürdőt, azaz az arácsi határban lévő „savanyúvizet hozzá tartozandó fundussával, azon levő épületekkel, fördő házokkal, réz vízfőző fazokakkal, asztalokkal, székekkel, ágyokkal, kerttel, ahhoz tartozandó halastóval, Balatonnyal". Ezáltal a tihanyi apátság a Savanyúvíz és a körülötte lévő több építmény tulajdonosává lett. A tulajdonlás történetének e négy mozzanatát összefogja a Füreden 1743. február 19-én tartott tanúkihallgatás jegyzőkönyve. A kérdések annak az irtásföldnek a határaira vonatkoztak, amelyet Darabos Gergely 1702-ben eladott Flaskár Andrásnak, majd 1718-ban tőle Demkovics Miksához került. Az irtásföld határai iránt azért nyomoztak, mert tisztázni akarták a savanyúvízi létesítmények, az egyik fürdőház és a „förösztő savanyú kút" tulajdonjogát. A tanúk szerint a Flaskár András által megvásárolt irtásföldet a Balaton felől az arácsi Berki rétekről jövő szénahordó út, kelet felől Róka István földjének végében fölhányt árok határolta. Az észak felőli határt az „ivó savanyú víztűi Arácsra menő út" képezte, nyugat felé „az két fürdő ház között való ürességigh" terjedt a szóban forgó irtásföld. Az első tanú, a veszprémi Csapó György, aki Salomvári János „gondviselője" (gazdatisztje) volt, azt állította, hogy az 1725-1726. esztendő táján egy megyekövelés alkalmával magától Darabos Gergelytől, a szóban forgó föld eladójától hallotta, hogy „azon darab föld, mellyen most az fölső fördő ház, förösztő savanyó kut vannak, nem az eladott földhöz tartozandó, hanem méltósághos groff Eszterhazi Ferenc uram eő excellentiája fundusa legyen az fölötte lévő posványossal és alatta feküvő üres földdel együtt egészen az Balatonyigh". Más tanúk Csapó tanúvallomásának első részét megerősítették, de a fölső fürdőház és a förösztő savanyúkút helyét a füredi és arácsi közbirtokosok földjén jelölték meg. A tanúvallomások részleteiből összerakhatok a Savanyúvíz hasznosításának kezdeti időszakában történt események. Az 1743. évi tanúvallomásokban említett ivó savanyú kút volt az a forrás, amely körül később kialakult a fürdő. Ez az ivókűt megvolt 1702-ben és 1743-ban is. A kűttól Arácsra vezetett egy út. Az ivókút közelében lévő másfél holdas irtásföídet Flaskár András székesfehérvári polgár megvásárolta Darabos Gergely arácsi nemestől. Kezdetben az ivókutat használta förösztés céljára, de attól a közbirtokos urak eltiltották. Ezután új kutat kellett ásnia, a förösztő kutat, amely mellett fürdőházat is épített. Ez a fürdőház lehetett a tanúvallomásokban folyton emlegetett fölső fürdőház. A 80 éves Korpádi Miklós tanúvallomása szerint „füredi és arácsi comportionatus földesurak tilalmazván Flaskert, midőn az földeket megh vette, hogy az akkori s mostani ivo savanyu kutbul ne föröszön, engették megh, hogy az mostani förösztő kutat ássathassa, ott fördő házat is építhessen." A tanúk egybehangzóan azt állították, hogy Flaskár a fürdőházat és a förösztő savanyúkutat nem a Darabos Gergelytől megvásárolt irtásföldön, hanem a marhadelelőhöz és itatóhoz tartozó közbirtokossági földön építette. Eőri Ferenc arácsi jobbágy szerint „az minemű fundusra pedigh az fölső fördő ház és a förösztő savanyó kut vagyon építve, az alatta s fölötte lévő üres földdel edgyütt mindenkor arácsi közönséges marha delelő s itató helnek tartatott".